Csak a kémény füstölögjön – újabb tűzvédelmi teszten tehetjük próbára tudásunkat

803

Immár a negyedik tűzvédelmi tesztet teszi közzé az Országos Tűzmegelőzési Bizottság. Az online tudáspróba ezúttal a fűtési szezonra összpontosít. A kérdések azt ellenőrzik, hogy a teszt kitöltője tudja-e, mik a teendői a tüzelő- és fűtőberendezések karbantartását, üzemelését illetően, illetve ajánlásokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan tehetőek biztonságossá a füstelvezető rendszerek.

A régi mondás szerint a kéményseprő szerencsét hoz. Így van ez ma is, hiszen ahol a kéményseprő is úgy ítéli meg, ott egészen biztos, hogy biztonságosak, megbízhatóak a tüzelő-fűtőberendezések. A biztonság nem a szerencse dolga, azt az odafigyelés, a megelőzés és a tudatos felkészülés garantálja. Ebben segít a soron következő online kérdéssor, mely a fűtési szezon közeledtével ezt a témát helyezi a középpontba.

A hónapról hónapra megjelenő teszteket az Országos Tűzmegelőzési Bizottság úgy állította össze, hogy kitöltésükkel nemcsak a helyes választ tudhatjuk meg, hanem ajánlásokat, magyarázatokat is kapunk, ezzel is gyarapítva ismereteinket. Egy-egy kérdéssor kitöltése legfeljebb öt percet vesz igénybe, felnőttek, gyerekek egyaránt tesztelhetik általa a tudásukat.

A korábbi tesztek a linkre kattintva érhetők el.

solymáronline