Októberben is lehet még utazni a Dunakanyar Napijeggyel

663
Fotó: MÁV

Ha jó az idő, az ősz igazi kirándulószezon lehet. Ezt támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium legutóbbi döntése is, miszerint november 1-jéig – a hétvégéken és október 23-án – még lehet vásárolni Dunakanyar Napijegyet, ami korlátlan számú utazásra jogosít fel a Dunakanyar körjáraton, a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a MAHART helyi járatain – adta hírül a MÁV.

A Dunakanyar Napijegyet augusztus elején vezették be, azóta pedig közel kétezret értékesítettek a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelyének felkereséséhez felhasználható újdonságból. Az eladott jegyek ötödével 26 év alattiak utaztak. A MÁV applikációban augusztus 28. óta érhető el a termék, de a közel egy hónap alatt így is a napijegyek 15 százalékát vásárolták ezen a csatornán keresztül.

A Dunakanyar Napijegy november 1-jéig továbbra is kétféle változatban érhető el: a felnőtt jegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint, és a hétvégéken, valamint október 23-án lehet utazni vele. A napijegyet a MÁV-START pénztáraiban és a MÁV applikáción keresztül lehet megváltani. A jegyek vasúton a Budapest-Esztergom (2-es), a Budapest-Vác-Szob (70-es) és a Vác-Diósjenő-Balassagyarmat (75-ös) vonalakon; közúton a Volánbusz 300-399 és 800-898 számcsoportba eső viszonylatain, a MÁV-HÉV H5-ös vonalán a Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszon, valamint a Mahart PassNave menetrend szerinti dunakanyari körjáratán érvényesek.

solymáronline