Október 3-án kezdődik az őszi gyermekvasutas tanfolyam

183
Fotó: MÁV

Október első szombatján, 3-án indul a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút őszi tanfolyama, amelyre az érdeklődő iskolások már regisztrálhatnak a www.gyermekvasut.hu weboldalon keresztül. A négyhónapos képzést követően a gyerekek februárban állhatnak először szolgálatba – adja hírül sajtóközleményében a vasúttársaság.

A képzés során a tanulókat felkészítik a gyermekvasutas szolgálatokra és a kisvasutas életre. A leendő gyermekvasutasok heti egy alkalommal elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthonépületben, a kisvasút állomásain, valamint a MÁV Baross Gábor Oktatási Központjában. Elsajátítják a vasúti jelzési és forgalmi ismereteket, pénztári szabályokat, tanulnak a környék turisztikai látványosságairól, majd vizsgát tesznek, hogy aztán teljes felelősséggel irányíthassák a kisvonatokat, szolgálják a Gyermekvasutat és főként az utasokat. A részvétel feltétele, hogy mindeközben az általános iskolájukban is jó eredményt kell produkálniuk.

A tanfolyamra azok jelentkezhetnek, akik negyedik, ötödik vagy hatodik osztályba járnak, a tanulmányi átlaguk legalább négyes, a gyermekorvos alkalmasnak találja őket a gyermekvasutas szolgálatra, valamint a szüleik, iskolaigazgatójuk és osztályfőnökük hozzájárul a jelentkezéshez. A felvétel jelentkezési sorrendben történik. Aki nem jut be az őszi tanfolyamra, az a februárban induló tavaszi képzéssel próbálkozhat legközelebb.

Jelenleg közel hatszáz gyermekvasutas rendelkezik a szükséges vizsgával, munkájukat csaknem hetven ifjúsági vezető (korábbi gyermekvasutas) segíti, irányítja. Augusztus végén 140 ifjú gyermekvasutast avattak fel. Ezzel sokan talán évtizedekre a vasutas szakma mellett kötelezik el magukat, gyakori ugyanis, hogy a Gyermekvasútnál szerzett élmények, barátságok hatására vagy hivatástudatból a gyerekekből vasutasok lesznek, mások a közlekedési ágazat egyéb területein helyezkednek el.

További információt a jelentkezésről és a tanfolyamról a linkre kattintva olvashatnak.

solymáronline