Nagycsaládosok a járvány ideje alatt

225

Folytatjuk sorozatunkat, melyben helyi egyesületeket, civil szervezeteket kérdezünk, hogy mi változott az életükben a járvány kitörése óta. Ezúttal a Nagycsaládosok Solymári Egyesülete (NASOE) elmúlt hónapjairól és jövőbeni terveiről kérdeztük dr. Zlinszky Pétert.

  • Hogyan élte meg a NASOE a járványhelyzetet?

Nem volt könnyű a szokásos tevékenységeinket végezni, de a lehetőségekhez képest próbáltunk segíteni a tagoknak. Tudtuk folytatni a rendszeres élelmiszerosztást és próbáltunk segíteni abban is, hogy minden család kellő számú számítógéppel rendelkezzen az otthontanuláshoz. Ebben egyébként szeretnénk majd a solymári lakosok segítségét kérni újra, ha esetleg ősszel vagy télen megint sor kerülne a távoktatásra.
Azért azt is meg kell említenem, hogy a járvány lehetőséget kínált a családok összekovácsolódására. Nyilván minden család más nehézségekkel küzdött, különösen, ahol több iskolás gyermek is van, és szűk a hely, de például a mi két óvodásunk nagyon szépen összeszokott ebben a pár hónapban, hiszen a dolgozó szüleik mellett szinte csak egymásra számíthattak.

  • Hogyan alakul a nyár, és mik a tervek őszre?

Sajnos a nyári tábort le kellett mondanunk, de legalább most már nyugodtan látogathatjuk egymást, találkozhatunk. A komatál rendszere sem működhetett a kijárási korlátozás ideje alatt, azt mindenképp szeretnénk majd újraindítani.
Hamarosan kezdődik a szokásos éves tanszergyűjtés az Auchanban. Ezt ugyan a NOE szervezi és az adományok egy részét ő továbbítja az országosan rászorulóknak, de az összegyűjtött tanszerek egy része a solymári családokhoz kerül.

  • Sokan kérdezik, hogy lesz-e bolhapiac?

Igen, azt mindenképpen tervezzük őszre, ha a körülmények engedik.

  • A ruhagyűjtés is folytatódik?

Igazából nem maradt abba az elmúlt hónapokban sem, bár be kell vallanom, hogy ez azért okozott nehéz pillanatokat. Előfordult, hogy „meglepetés” csomagot kaptunk a házunk elé, amivel nehezen tudtunk mit kezdeni. Arra kérjük a solymáriakat, hogy ilyen felajánlás esetén mindig egyeztessenek velünk (fb: Zlinszky Fanni; vagy a NASOE honlapján), mielőtt ruhát hoznak, és azt is kérjük, hogy képzeljék el a csillogó szemeket, miközben pakolnak. Csillognak? Akkor jöhet a ruha. Hiába rászoruló valaki, azért senki sem szívesen jár szakadt, elhasznált ruhában.

solymáronline