Hatalmas bulival ünnepli 30. születésnapját a Kud-ARC

1634

Pontosan 30 éve, 1990-ben alapították a solymári művelődési ház pincéjében a Rock Klubot. A kerek évforduló apropóján mindenkit szeretettel várnak augusztus 29-én, szombaton a művelődési ház udvarára és pincéjébe a Kud-ARC 30 Fesztiválra közösen ünnepelni.

A délután kezdődő ingyenes rendezvényen a szervezők kicsikre és nagyokra egyaránt gondolnak, a színes programokból mindenki találhat kedvére valót.
A művelődési ház udvarán, a nagyszínpadon a klub életében jelentős szerepet vállaló zenekarok és előadók is fellépnek majd.

Az első zenekar kiléte egyelőre meglepetés, hamarosan kiderül. Őket követi az ASTRACK. Ez a fiatal, sokra hivatott csapat idáig Starfucks néven zúzott a Kud-ARC-ban, és olyan nevek mellett is megállták a helyüket, mint a Siklósi Örs és a Dereng vagy az MWS .

Utánuk a Média Kontroll koncerttel az egyik alapító tag, a 2017-ben fiatalon elhunyt Berezvai Marcell emlékét őrizzük. A formáció dobosa, Balasi Ádám jelenleg az Anna and the Barbies és az ÉK zenekart erősiti, az énekes-gitáros Juhász Soma pedig a Belvilág frontembere. Ők a Solymári Búcsún mutatkoznak majd be.

Média Kontroll Facebook-oldal

Ezután egy páratlan dobshow következik három neves dobos részvételével: Király István (Rezső) a Varga János Project és az EAST együttes dobosa, Hornyák Péter az Osszián, Hornyák Balázs pedig a Cool Head Klan volt tagja.

A születésnapi rendezvény repertoárjából nem maradhat ki a Rock Klub házi zenekara, az M.W.S. sem, melynek tagjai közül többen a Tancus Saurus zenészeként részt vettek a Kud-ARC 1990-es alapításában. Hardcore zenéjüket lakótelepmetálnak keresztelték; joggal mondható róluk, hogy ők a pilisi térség legkeményebb bandája. Bár a csapat amatőr, londoni fellépéssel is büszkélkedhetnek, és két nagylemezt is kiadtak, melyek közül az egyiket a Metal Hammer nemzetközi zenei magazin az év 10 legjobb magyar metál albuma közé választotta.

A 30. születésnap méltó zárásáról az ErősPista (Red Hot Chili tribute zenekar) gondoskodik majd egy olyan fergeteges befejezőbulival, mint amilyet a chilifesztiválon is adtak.

Fotó: Barsi Zsuzsa

A koncertek mellett gyermek- és szórakoztató programokkal is készülnek a szervezők. A Kud-A.R.C. K.I.E. önkéntes csapatát az Ürömi Állatotthon, a Kamasztér Alapítvány és a művelődési ház Kreatív Műhely programja is segíti.

A kezdetekkor, 1990-ben Solymáron néhány fiatal elhatározta, hogy létrehoz egy rock klubot az Apáczai Csere János Művelődési Ház pincéjében. Az eleinte Zenélő Rinocérosz néven működő hely egy fix találkozási pont volt, ahol együtt hallgathatták kedvenc zenéiket, és élvezhették egymás társaságát. A következő évtől átkeresztelték, és Kud-A.R.C. (Alternatív Rock Club) néven működött tovább, az alapítókhoz pedig egyre többen csatlakoztak. Az indulásról, a klub történetéről és a különleges névválasztásról a honlapjukon olvashatnak bővebben.

Az elmúlt három évtized munkásságát kiállítás formájában is megtekinthetik az érdeklődők, ugyanis a fesztivál napján “Örökifjak” címmel tárlat nyílik a pinceklubban, mely utána még hetekig megtekinthető lesz.

SZE – solymáronline