Július 31-ig lehet pályázni a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerésre

652
Kép: Fogyatékosság-barát Munkahely Facebook-oldala

Július végéig lehet beadni a pályázatokat a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerésre. A díjat azon munkáltatók nyerhetik el, akik vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával és megtartásával kapcsolatos szervezeti gyakorlataikat.

A pályázat célja, hogy elősegítse az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását, valamint ösztönözze és elismerje azon munkáltatókat, akik folyamatos fejlesztéseket valósítanak meg a fogyatékos, illetve a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása terén.

A Fogyatékosság-barát Munkahely díjra és a kapcsolódó logó használatára bármely nyílt munkaerő-piaci munkáltató pályázhat: az üzleti szférából kis-, közép- és nagyvállalatok jelentkezését várják, emellett pályázhatnak a közszféra szereplői és civil szervezetek is.

A nyertes pályázó az elismerés megszerzését követően jogosulttá válik a Fogyatékosság-barát Munkahely logó 2 éven át történő használatára. Az elnyert logó a középtávú fejlesztések igazolását követően további 2 évre, többször is meghosszabbítható.

Az elismerés elnyerésének feltétele, hogy a pályázó szervezet legalább 1 fő megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztat. Amennyiben adott szervezet első alkalommal pályázik a díjra és állományában a pályázat benyújtásának időpontjában nincsen megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos munkavállaló, akkor a pályázat feltétele, hogy rövidtávon (3 hónapon belül) minimum 1 fő megváltozott munkaképességű munkavállalóval bővíti állományi létszámát.

A pályázat beadásának határideje 2020. július 31. 23:59. A pályázati felhívás és útmutató ezen a linken érhető el.

Az ezen a linken elérhető kiadvány 29 olyan szervezet vállalásait és intézkedéseit mutatja be, akik 2018-ban Fogyatékosság-barát Munkahely díjat vehettek át. Az fbm.hu weboldalon pedig többet is megtudhatunk a kezdeményezésről.

solymáronline