Elhalasztják a huszadik, jubileumi gospel fesztivált

1612

A népszerű Solymári Gospel Fesztivált, melyet idén 20. alkalommal rendeztek volna meg, a koronavírus járvány miatt 2021 augusztusára halasztják. A döntésig megtett útról, a szervezésről és a tervekről Jeney Erzsébetet, a fesztivál ötletgazdáját és művészeti vezetőjét kérdeztük.

Évről-évre nagy népszerűségnek örvend a fesztivál, a tavalyi rendezvény is bővelkedett a sikerekben…

Így van, tavaly augusztusban óriási sikerrel zajlott le a sok újdonságot hozó solymári Gospel Fesztivál. Látványos ruhákban, dalolva vonultak az ország és a világ minden tájáról érkező előadók végig a Templom téren, a templom előtt felállított nagyszínpadig, ahol már népes közönség várta a felvonuló zenészeket. A templom ihletett környezete és a nagyszerű előadók felejthetetlen órákat szereztek mindazoknak, akik tavaly részesei lehettek Solymár immáron 20 éve megszokottá vált, éves, nagy gospel ünnepének.

Hogy álltak az előkészületek az idei kerek évfordulóra?

Idén a szervezők minden eddiginél nagyszabásúbb terveket szőttek. Ez természetes, hiszen a rendezvény a 20. születésnapjára készült. Már januárban készen álltak a Firenze mellett működő olasz sztárfellépők az utazásra, olyannyira, hogy a repülőjegyüket is megvásárolták. A The Pilgrims névre hallgató nagyszerű formáció, Gianni Mini vezetésével tavaly a fiesolei, 12.000 fős aréna közönségét bűvölte el, késztette felállva tapsolásra és gyertyafényes együtténeklésre, ahol bizony sokan meg is hatódtak a leírhatatlan zenei élménytől, amit a Pilgrims gospel csapata adott. Egyértelmű volt számomra, aki ennek az olasz csodának szemtanúja lehettem, hogy csak velük lehet megtartani a 20. Jubileumi Gospel Fesztivált.

Aztán a koronavírus-járvány váratlan fordulatot hozott… Hogyan jutottak el a döntésig, hogy jövőre halasztják a fesztivált?

Sokáig bizakodtunk, főleg amikor már feloldották az utazás tilalmat, hátha mégis megtarthatjuk idén. Azonban egy hete eldőlt, sajnos erre nincs esély. Az olasz művészek fele hallani sem akar a repülésről, és ami még ennél is nagyobb baj, február óta nem tudnak próbálni, ami egy ilyen profi csapat esetében kizárja a közeli fellépést.

Közben persze magyar együtteseknél is tájékozódtam, ott sem sokkal jobb a helyzet. Az Everland Gospel fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte volna velünk, és a Szegedi Ökumenikus Gospelre is nagyon számítottunk volna, ahogy a Bolyki Soul and Gospelre, a Fráterre és a Gável testvérekre is – sok más fellépő mellett – hiszen az volt a terv, hogy mindenkit meghívunk, aki valaha is járt nálunk. Azonban a hazai együttesek többsége sem tudott próbálni. Abban pedig mindenki egyetértett, hogy ehhez a nagy múltú, színvonalas rendezvényhez nem méltó egy hirtelen összerakott, amolyan „hakni” ízű műsor.

A fellépők felkészültségén túl, gondolom a jövő bizonytalansága is közrejátszott…

Természetesen az is kérdés, hogyan alakulnak augusztus végére a dolgok. Hányan jönnének ki a koncertre az előírt szabályok betartása mellett? Így aztán minden érintettel egyeztetve megszületett a döntés: elhalasztjuk a 20. Gospel fesztivál megünneplését egy évvel, jövő augusztusra, amikor reményeink szerint a megszokott felszabadultsággal, boldogan ünnepelhetünk, énekelhetünk együtt a jó Isten dicséretére, és ugyanolyan szeretettel várjuk majd a gospel zene rajongóit, ahogy idén tettük volna.

SZE – solymáronline

Kárpótlásként a tavalyi sikeres rendezvényről tekintsenek meg egy fotóalbumot. A képeket Andréka Ágoston, Jeney Erzsébet és Barcsik Géza készítette.