Valódi örömzene: Bernát és Szasza a rockklubban

2200

Közeledik az év vége, amit a Kud-ARC K.I.E. immár hagyománnyá váló rendezvénnyel ünnepel december 29-én. Az alkalomra mindenki elhozhatja az Apáczai Művelődési Házba kedvenc sajtját, étkét és borát, mellyel megvendégelheti a többieket is.

A szervezők idén úgy gondolták, hogy két rocksztárral dobják fel az este hangulatát: Babicsek Bernát (harmonika) és Szendrey Zsolt Szasza (ének, ütőhangszerek) duója a rockklub színpadán, a solymári közönség előtt debütál.

Bár ez az első hivatalos koncertjük, nem erre az alkalomra állnak össze először.

„Bernát jó ember, mindig is kedveltem a zenekarukat és a harmonikát. Már rég megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne csinálni valamit együtt! – emlékezik Szasza. – Aztán az idei Zorall Sörolimpián alkalom is adódott erre, egy laza, beszélgetős estén a koncertek után egyre több hangszer került elő… A röpülj páva szakkörnek hamarosan nézői is akadtak, 20-30 ember gyűlt körénk. Mondhatjuk, hogy a sikerre való tekintettel döntöttünk a folytatás mellett, nem agyaljuk túl, igazi örömzenélést csinálunk.”

„Igen, spontán alakult – veszi át a szót Bernát. – Nem szoktam a fesztiválokon sátrat verni, ott maradni, de most mégis így történt. Ahogy elkezdtünk együtt muzsikálni, gyorsan kiderült, hogy rengeteg közös van a zenei – legalábbis a rockzenei – táplálékunkban, és érdekesnek, méginkább viccesnek találtuk így, harmonikával a hangzást.”

A különféle műfajok ötvözése egyikük számára sem idegen. A solymári születésű, Tabányi-díjas harmonikás, Babicsek Bernát a sváb zenét játszó Lustige Freunde zenekarral kezdte közel 25 éve, akikkel már akkor is szívesen dolgoztak át slágereket. Öt évig zenélt az R-GO-val, játszott argentin tangót, Oberkrainert, és 8 éve tagja a Paddy and the Rats, zúzós kalózpunkot játszó együttesnek.

Ahogy egy korábbi cikkünkben megírtuk, szereti a lavírozást a stílusok, műfajok között, és identitására büszkén, rendszerint egy-egy sváb darabot belecsempészve a repertoárba, ízelítőt ad ebből a kultúrából a hallgatóságnak. A harmonikát looperrel megbolondítva kísérletezik popszámok előadásával is, hogy megcáfolja azokat, akik a harmonikát a mulatós zenéhez társítják. A duettjük után ezekből is hallhatunk néhányat 29-én.

Szendrey Zsolt Szasza elmondása szerint 38 éve foglalkozik zenével. A 80-as években, katonakorában kezdte, aztán jött a Rock & Roll. Dobos és énekes volt a Love zenekarban, majd a 80-as évek végén a Bery Ary és a Pillangók dobosa lett. 1990-től ő a Sex Action frontembere, három albumot jelentetett meg velük. 1994-től erőteljes stílusváltás miatt, és némi tagcsere után Action néven kezdtek működni.

2002. február 2-ától létezik a Zorall, ami régi magyar slágereket gyúr össze külföldi rockklasszikusokkal. Így születik például Máté Péter dalából hardcore nóta, vagy Piramis-szám ska stílusban. A nagy sikerű zenekar a mai napig működik és rukkol elő újabb és újabb ötletekkel. Nyaranta az ő kezdeményezésükre valósul meg az alsóörsi Zorall Sörolimpia. Az említettek közül minden formáció létezik, melyekben Szasza – ahogy mondja: modern kori zenebohócként – nagy elődjéhez és példaképéhez, Somló Tamáshoz hasonlóan sokféle hangszeren játszik, rappel, vagy épp csak aláüvöltözik a zenének.

Hogy mire számíthatunk az évbúcsúztató koncerten?

„Saját kedvenceinket szólaltatjuk meg másképp, mint az eredeti – mondja Szasza. – Ma divat az akusztik. Mi ezt a hangzást egy szál gitár helyett különleges hangszerekkel, ütősökkel és harmonikával érjük el.”

„Olyan, szívünknek kedves számokat dolgoztunk át, amelyek valamikor – nekem például 13 éves koromban, amikor a metálkorszakomban el akartam cserélni a harmonikát gitárra – meghatározóak voltak az életünkben – teszi hozzá Bernát. – Csapongunk majd a műfajok között, ezek némelyike biztos meglepetés lesz! Vendéget is hívtunk az estére: barátunk, a kiváló pilisvörösvári énekes-gitáros, Demeter Erik is bekapcsolódik majd egy-két szám erejéig.”

A rendezvényre a belépés ingyenes.

apaczai.com – ZulimA