Ünnepi manók, ünnepi hangulat a karácsonyi Kalandgyárban – FOTÓK

1072

December 7-én az Apáczai Művelődési Ház, a Helytörténeti Gyűjtemény
és a Svábház is megtelt karácsonyra készülődő családokkal, izgatott gyerekekkel. A Kalandgyár karácsonyi különkiadása, az Ünnepi Manóképző kora délutántól estig színes programokkal és közös ünnepléssel várta a csillogó szemű lurkókat.

A különböző helyszíneken változatos kézműves foglalkozásokon és programokon vehettek részt a gyerekek.

A Svábházban háromféle karácsonyi sütemény is készült a szorgos kezek munkája által.

A megfáradt manókat a Holdfű Színház szórakoztatta, a művelődési ház színpadára Az elveszett aranycsengettyű című bábelőadás varázsolt karácsonyi hangulatot.

Aki “kijárta” a manóképzőt, vagyis névre szóló mesterlevelére összegyűjtötte mindegyik pecsétet, az részt vett az esti ajándéksorsoláson. Itt értékes karácsonyi ajándékok találtak gazdára – nem is kell mondanunk, hogy a gyerekek nagy örömére.

Csomaggal vagy anélkül, de ez a nap minden résztvevő számára nagy élmény volt.

Fotó: Barcsik Géza
solymáronline