Spányi Antal megyés püspök megáldotta a frissen felújított templomot

1526

December 13-án, péntek este Spányi Antal megyés püspök megáldotta a római katolikus templomot, majd ünnepi szentmise keretében adott hálát azért, hogy a közös összefogásnak köszönhetően megújulhatott Isten háza Solymáron.

A szertartáson részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és dr. Szente Kálmán polgármester is.

Spányi Antal prédikációjában kiemelte annak fontosságát, hogy Magyarország templomai egymás után szépülnek meg, ezzel is erősítve hazánkban a kereszténységet. – Az emberi összefogás, ami nélkül nem újulhatott volna meg a templom, nagy érték, de mit sem ér Isten áldása nélkül – emlékeztetett.

Kiss Csaba plébános ehhez kapcsolódóan elmondta, mennyi nehézségen ment keresztül az egyházközség a felújítás során, de közben többször is megtapasztalhatták Isten segítségét, amikor imában fordultak hozzá.

KBH – solymáronline