Az Év Üzletembere különdíjat kapott Ludwig Klára

3039

Az Entrepreneur Of The Year Az Év Üzletembere gáláján a Közös értékteremtésért járó különdíjban részesült Ludwig Klára, a JÓkenyér – Ludwig & Mentesi Kft. alapítója.

Ez a különdíj az EY bírálóbizottsága szerint azt a vállalkozót illeti meg, aki élen jár abban, hogy üzleti folyamataiba ügyfeleit is bevonja. A vásárlói visszajelzések emiatt fontos támpontot jelentenek a termékfejlesztésben vagy a szolgáltatásnyújtás megtervezésében.

Klára 1995-ben indította vállalkozását Solymáron, a JÓkenyér márkanév 2005-ben született meg. Mivel az évek során egyre nagyobb lett a kereslet a rozsos, magvas, teljes kiőrlésű kenyerek és az egészséges pékáru iránt, 2009-ben Pilisszentivánon új gyárat épített cége, a Ludwig és Mentesi Kft., mely 2014-ben cukrászüzemként nyílt meg újra, és azóta is igazi helyi pékbirodalomként működik.

„Hogy egy kis pékségből mára ekkora üzemmé nőhettünk nagyban köszönhető annak, hogy mindig volt, aki mellettem állt, bátorított, hitt bennem. Azok az eredmények, amiket a JÓkenyér elért, nem egyedül az én érdemem, a családom odaadása és támogatása, a munkatársaim elkötelezettsége is kell hozzá, hogy minden nap egészséges, JÓ kenyér kerülhessen minél több család asztalára. Azt gondolom, ez az elismerés nekik szól” – hangsúlyozta a kitüntetett a díj átvételekor, november 7-én.

A Magyarországon már közel másfél évtizede működő EY Az Év Üzletembere program olyan hazai üzletembereket mutat be, akik sikereikkel előremutató gazdasági és társadalmi változásokat érnek el – áll hivatalos közleményükben. A díj elsődleges célja, hogy felismerje a tehetségeket, népszerűsítse azokat a vállalkozásokat, amelyek sikeres cégtörténetet tudhatnak magukénak, és felkarolja azokat az üzleti úttörőket, akik magukban hordozzák a jövő piacainak potenciálját. Az idei versenyen ezért a független bírálóbizottság azokat a vállalkozókat kereste, akik egyedi és innovatív megoldásaikkal készek magasabb szintre emelni társaságukat, miközben felelősséget vállalnak cégük társadalmi és környezeti hatása iránt.

„Az elmúlt években jelentősen változtak a vállalatok működésével kapcsolatos elvárások. Kiemelkedő figyelmet kapott az innováció, a jövő technológiai megoldásainak alkalmazása és az emberiség rendelkezésére álló tudás bővítése. A hazai és globális gazdasági környezetben is általános igénnyé vált a társaságok fenntartható fejlődését tükröző attitűd. A díjazott üzletemberek ennek az új korszaknak az úttörői. Ezúton is gratulálok nekik” – emelte ki az ünnepélyes gálán Rencz Botond, az EY Magyarország vezérigazgatója.

Idén egy űrtechnológiai cég, a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. alapítója és ügyvezetője, Horváth Gyula nyerte a fődíjat, így ő képviseli majd hazánkat World Entrepreneur of the Year verseny globális döntőjében 2020 júniusában, Monacoban.

solymáronline