Folytatódik a gyűjtés a templom felújítására, és egy emléket is hazavihet az adományozó

1839

Márciusban kezdődött el a templom felújítása, melynek eddigi költségeit az egyházközség, a püspökség és az önkormányzat állta, mellettük pedig jelentősen hozzájárultak a hívek adományaikkal.

A felújítás során azonban újabb többmilliós költség merült fel, hiszen – mint kiderült – a templomtető igen rossz állapotban van. A felújításhoz most úgy is hozzá lehet járulni, hogy közben egy emléket is hazavihet az adományozó a templomból. A lebontott tetőcserepek közül ugyanis 50 darabot megmentettek, és Ringler Kata helyi ötvösművész a templom sziluettjével és felirattal látta el.

Az 50 darab cserép megvásárolható a plébánián minimum 50 000 forintos támogatói áron.

Fotó: Kovács Márk
solymáronline