Lezajlott az első Mustra – KÉPGALÉRIA

1790

Nagy sikerrel zajlott le június 22-én a Berezvai Marcell emlékére megrendezett solymári zenei tehetségkutató verseny, a Mustra. A kilenc fellépő zenekart az olykor nagy erővel lezúduló heves eső sem zavarta meg, mindent beleadtak a produkciókba. Minden zenekar három számot játszott, majd az előadások végén egy szakmai zsűri és egy diákzsűri értékelte a zenekarokat.

Az I. Mustra zenei tehetségkutató verseny első helyezettje a GAB zenekar lett, megosztott második helyet kapott az Indeed és a Perpetuum zenekar, harmadik pedig a Bravo Johnny lett. A diákzsűri díját a Perpetuum vihette haza, a legjobb gitárosnak járó különdíjat pedig Mike Ariel, a HellóPisti zenekar gitárosa kapta meg.

Palkovics Rika – solymáronline