Vass Virággal beszélgethetünk a következő solymári író-olvasó találkozón

1455

Május 17-én, pénteken 18 órakor író-olvasó találkozó keretében a népszerű írónő, Vass Virág lesz az Apáczai Művelődési Ház vendége. A találkozón az írónő legújabb és korábbi regényeiről is mesél majd.

Vass Virág fiatalon, huszonöt évesen lett a Nők Lapja, majd hat évvel később a magyar nyelvű francia Elle magazin főszerkesztője. 2009-ben jelent meg első regénye “Vulévu” címmel, melyet 2015-ig hét másik könyv követett. Rajongói legnagyobb örömére három év kihagyás után, 2018 végére elkészült legújabb, kilencedik kötetével, mely “Az örökké rövid története” címet viseli.

Vass Virág regényei fókuszában többnyire különböző női sorsok, életutak állnak. Új könyvének hősnőjét az első külföldön is híressé vált, tragikus sorsú manökenről, Lantos Piroskáról mintázta. A hetvenes-nyolcvanas években játszódó történet azonban nem életrajzi mű. Ahogy a szerző fogalmaz: „Szükségem volt egy valós korrajzra, egy megtörtént eset morzsáira ahhoz, hogy ma is érvényes emberi kérdésekről írjak, arról, mennyire szalad az ember a végzete felé, mennyire képes abból a hálóból kitépni magát, amit a saját személyisége, szocializációja, kényszerei, ambíciói fontak köré.”

A találkozóra a belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak.

PA – solymáronline
Forrás: apaczai.com