A színházi világ belsőépítészének kiállítása nyílt meg Solymáron

1253

“Szerelmem a színház” címmel Szenes István Ybl-díjas belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia iparművészeti és tervezőművészeti tagozatának vezetője munkáiból nyílt kiállítás az Apáczai Csere János Művelődési Ház szervezésében 2019. március 30-án.

Nagyon sok érdeklődő volt kíváncsi a színházi világnaphoz kapcsolódó eseményre. Jármy Éva, a ház művelődésszervezője a kiállítás tervezőjeként köszöntőjében személyes élményeket is felelevenített, hiszen a kiállító egykor műteremvezetője volt, a kiállítást pedig középiskolai igazgatója nyitotta meg: prof. emeritus Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke.

Nem szokványos megnyitóbeszédében a kiállító emberi és alkotóművészi igényességét és szellemi, lelki élményeket közvetítő hatalmas életművét emelte ki. Az alkotóművészet mellett méltatta szervezői, közösségteremtő munkáját is.

Szenes István gyermekkori álma volt a színház közelében dolgozni, ami az Iparművészeti Főiskola elvégzése után a belsőépítész szakma művelésével vált valóra. A kiállításon gazdag válogatást láthatunk megvalósult színházi munkái közül, jelenlegi projektjeiből hármat mutatnak be a tablók. A szentesi Tóth József Színház rekonstrukciója, a budapesti Planetárium tervezése és a hatalmas léptékű, szintén budapesti helyszínű Eiffel Műhelyházak tervezése tölti ki szakmai életét.

E legutóbbi projektet egykori munkahelyével, a Középülettervező Intézettel (KÖZTI) közösen tervezik. A hatalmas területen szinte egy kis városrész fog megszületni terveik alapján.

A kiállításhoz kapcsolódó beszélgetés Jeney Erzsébet értő közreműködésével adott alkalmat, hogy a közönség mélyebben megismerkedjen Szenes István gondolataival, személyes hitvallásával életről, művészetről. A látványos kísérőfilmekkel kísért beszélgetés egy izgalmas alkotói pályát mutatott be őszinte vallomásokkal, nem kevés derűvel, humorral színezve.

A kiállítás megtekinthető az Apáczai Csere János Művelődési Ház nyitvatartási idejében 2019. április 12-éig.

BG