Tavaszodik a Kalandgyárban: libalegeltetés és gyermeklakodalmas

860

Március 24-én, vasárnap 16 órától a Művelődési Házban újra várja a gyerekeket az ingyenesen látogatható Kalandgyár. A tavaszi libalegelő tipikus gyermekjátékai mellett – a Napra-forgó mulatság keretében – felelevenítjük a gyermeklakodalmas vidám dudaszóval kísért szokását. Az elmaradhatatlan kézműveskedés témája is a liba lesz.

„Elhajtanám a libám…”
A falu gyermekei együtt legeltetik a libáikat a határban. De mit játsszanak, ha már minden ötletből kifogytak? Hát lakodalmast! Csakhogy a menyasszonyért messze kell ám gyalogolni! “Héja, héja, vaslapát, ne vidd el a kislibát!” Villő és Eszter vezényletével a gyerekek aktív szereplőkként élhetik át a gyermeklakodalmas vidám szokását és lehetnek élő részesei egy régi hagyománynak.

A Napra-forgó mulatságok az évkör jeles napjai, szokásai köré szerveződnek. Mesébe öltöztetve, egy-egy történetbe ágyazva ismerhetik meg a gyerekek elődeink néphagyományait. A foglalkozás a témához kapcsolódó kézműveskedéssel kezdődik, majd énekkel, tánccal, körjátékkal folytatódik, melyet rendszerint dudaszó kísér. Eszter és Villő előadásában vásári bábjátékhoz hasonlóan elevenedik meg az aktuális történet, majd a pihenő után ismét kimozoghatják magukat a résztvevők.

A mulatságok az óvodás, kisiskolás korosztályt célozzák meg, mint a Kalandgyár alkalmai általában. Szerencsére a totyogó kistestvéreknek sem kell otthon maradniuk, hiszen ők is bátran csatlakozhatnak a táncolók és mesenézők forgatagához.

PA – solymáronline
Forrás: www.apaczai.com