Hegedű, egy kicsit másképp

1079

Folytatódik Márkus Tibor és az Equinox népszerű programsorozata, a Little Jazz Pub az Apáczaiban! A következő zenés estre február 22-én, pénteken, a szokásos időben: 20 órakor kerül sor.

A házigazdák minden alkalommal a zenei élet különleges egyéniségeit hívják meg, hogy a solymári muzsikakedvelők minél több előadót, hangszert, irányzatot, kifejezésmódot ismerhessenek meg. Ezúttal sem lesz ez másképp, hiszen a vendég Lantos Zoltán hegedűművész lesz, akire méltán mondható, hogy a maximumot hozza ki a hangszere adta lehetőségekből.

Évekig tanult Indiában klasszikus zenét, nagy hatással voltak rá a keleti tradíciók, akárcsak a kortárs európai jazz áramlatai. Hazatérése után talált rá saját hegedűhangjára, melyhez nagyban hozzájárultak a külföldön szerzett tapasztalatai. Zenéjében előszeretettel alkalmaz új technológiákat, ahogyan a hagyományos, négy húros hegedűn túl öthúros és „indiai” rezonáns-húros hegedűt, úgynevezett taranginit is. Ezen hangszerek hangját esetenként elektronikus eszközök, effektek, és live sampling teszik teljessé.

A Little Jazz Pub már megszokott színvonala mellett tehát ismét egy nem mindennapi művészt ismerhet meg a közönség. Mindenkit sok szeretettel várnak!

SZE – solymáronline
Forrás: apaczai.com