A netezés netovábbja – február 5. a Biztonságos Internet Napja

1283

Ma már több mint 60 országban – köztük Magyarországon is – megrendezik a Biztonságos Internet Napját. A rendőrség ebből az alkalomból adott ki közleményt a netezés legnagyobb veszélyeiről és a legfontosabb biztonsági intézkedésekről.

A minden évben a második hónap második hetének második napján megtartott esemény célja, hogy felhívja a szélesebb közönség, ezen belül is elsősorban a fiatalok és gyermekek figyelmét a mobiltelefonok és online technológiák tudatosabb és biztonságosabb használatára.

Ismert tény, hogy a gyermekek, fiatalkorúak – főként pihenés, kikapcsolódás céljából – szabadidejük nagy részét internetezéssel töltik a számítógép előtt. Már az alsós kisgyerekek is rendszeres internethasználók, naponta gyakran órákat „lógnak a neten”. A gyerekek jól kiismerik magukat a világhálón, a szülők pedig gyakran nem is tudják, hogy miféle veszélyeket rejt a virtuális világ. Csalók, adathalászok, zaklatók és pedofilok prédái lehetnek a gyermekek.

Fontos, hogy a szülők, tanárok rendszeresen beszélgessenek a gyermekekkel internetezési szokásaikról és arról, hogy miként lehetnek online is biztonságban. Ehhez adunk most néhány tanácsot:

1. Kérdezze meg a gyermeket, hogy milyen honlapokat szeret nézegetni és milyen célból!

2. Kérdezze meg, mit tesz az adatai védelme és a biztonságos internetezés érdekében! Előfordult-e, amikor úgy érezte, hogy bántja vagy zavarba hozza egy információ, beszélgetés, kép vagy videó? Beszélgessen vele arról, hogyan előzheti meg legközelebb ezeket a helyzeteket, illetve mit tehet ilyen esetekben!

3. Gondolja végig, mire használja az internetet Ön és mire a gyermek! Van olyan tevékenység, amit felnőtt és gyermek együtt végezhetnének az interneten?

4. Kérdezze meg a gyermeket, tudja-e, hogy baj esetén hova fordulhat, amennyiben olyan tartalomra bukkan, amely pedofil, erőszakos, idegen- és fajgyűlöletre uszít, drogfogyasztásra csábít vagy hozzájárulása nélkül sértő módon hozzáférhetővé tett tartalomra vagy egyéb sértő tartalomra bukkan.
Ilyen esetekben a BIZTONSÁGOS INTERNET HOTLINE-tól kaphat segítséget:
http://www.biztonsagosinternet.hu
Ők a bejelentés feldolgozása után megvizsgálják, hogy illegális-e a tartalom, és szükség esetén értesítik a rendőrséget. Így megelőzhető, hogy mások is rátaláljanak az adott oldalra, bejegyzésre.
Amennyiben tanácsra, lelkisegélyre van szüksége (akár névtelenül is), forduljon a KÉK VONAL GYERMEKKRÍZIS ALAPÍTVÁNYHOZ (www.kek-vonal.hu)!
A honlapon keresztül chatelni lehet velük, de a 116- 111-es számon telefonon elérhetőek éjjel-nappal.

5. Beszéljenek az internethasználatra vonatkozó szabályokról! Az időkereten túl ez tartalmazza a másokkal szembeni helyes magatartást, valamint az internetes játékok használatára vonatkozó szabályokat! Fontos, hogy a gyermek minden esetben a korosztályának megfelelő játékkal játsszon. Erre vonatkozóan az ún. PEGI besorolás tájékoztatja a szülőket, tanárokat, amely jelzi, hogy egy játék vagy film mely korosztálynak készült.

6. Ne feledjék, az internet nem csak veszélyeket rejt magában, hanem számos lehetőséget is biztosít! Fedezzék fel ezeket, és motiválja a gyermeket a kreatív, hasznos internethasználatra!

Az internet nélkül kétségtelenül bonyolultabb lenne életünk. Egyszerűbbé, de veszélyesebbé is vált a virtuális világ.
Néhány egyszerű tanács betartásával – melyet a gyermekek mellett a felnőttek is alkalmazhatnak – jelentősen növelhetjük az internetezés biztonságát:

Általános szabályok
• Sohase maradjunk bejelentkezve a számítógépen, ha nem használjuk, mert bárki a mi nevünkben írhat levelet vagy felhasználhatja a személyes adatainkat!
• Soha ne jelöljük be a jelszó megjegyzést!
• Ne adjuk meg a mobilszámunkat!
• Bármely oldalnál a lehető legkevesebb adatot adjuk meg magunkról!

Chatelés
• Személyes kérdésekre ne válaszoljunk!
• Elérhetőségünket ne adjuk meg idegeneknek! (mobilszám, lakcím)
• Bankkártyánk számát, jelszavát soha ne adjuk meg senkinek!

Regisztráció
• Csak a feltételen szükséges mezőket töltsük ki!
• Minél személytelenebb elérhetőséget adjunk meg!

Email
• Ismeretlen feladótól érkezett leveleket soha ne nyissunk meg, töröljük nyugodtan.
• A banktól érkezett levelekre ne válaszoljunk, ha adatokat kérnek, ne adjuk meg azokat! Személyesen intézzük el ügyeinket a banknál!

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály