Bolyki Sára a Little Jazz Pubban

3520

A 2019-es év első alkalmán Bolyki Sára lesz Márkus Tibor és az Equinox vendége a Little Jazz Pubban. A továbbra is díjmentesen látogatható program január 18-án, pénteken 20 órakor kezdődik a művelődési házban.

„Bolyki Sára az a kimagasló tehetségű, fiatal énekesnő, aki a népzenében és a jazzben is megtalálta önmagát. A két műfaj közös nevezője, az improvizáció a lételeme, amit sugárzó személyisége és hangjának számtalan színe és játéka tölt meg érzelemmel és értelemmel.” (papageno.hu)

„Édesapám és három öccse Bolyki Brothers néven alapított a’cappella együttest, az ő koncertjeiken szerzett élmények meghatározóak a számomra. Máig az általuk képviselt intenzív színpadi jelenlét az ideálom” – mesél saját benyomásairól és elképzeléseiről Bolyki Sára.

Sára három éve tagja a Jazzation a’cappella együttesnek, mellyel a Budapesti Kongresszusi Központ, a pécsi Kodály Központ és egyéb rangos hazai helyszínek mellett Belgiumban, Németországban, Csehországban, Grúziában, Oroszországban és Tajvanon is koncertezett. 2018 májusában Bobby McFerrin mögött énekelhetett a Művészetek Palotájában, a Circlesongs kamarakórusának tagjaként.

A grúz fővárosban szerzett élményei hatására pályázta meg az Erasmus+ ösztöndíjat, melyet elnyerve öt hónapig tanult grúz népzenét a Tbilisi State Conservatoire-on. Jelenleg Székesfehérváron és Biatorbágyon tanít, az Éles Gábor Fine Handmade Quartet rendszeres vendége, és a Babcsán Bence Project énekesnője.

PA – solymáronline
Forrás: apaczai.com