Régi fényképek nyomában: a Schäffer család

2804

Ez a sokak által ismert családi fénykép 1872-ben készült Budán, Kohaut József fényíró (kezdetben így hívták a fényképészeket) műtermében. Kohaut József (1830-1888) a maga korában neves festőművész és fotográfus volt. Az 1850-es években kezdett rohamosan fejlődni a fényképezés technikája, ezért több műtermet is nyitott a városban, hogy a megnövekedett megrendeléseknek eleget tudjon tenni.

A fényképen a solymári Schäffer András (1772-1852) és felesége, Honza Anna (1778-1840) unokái láthatók. A családfő az anyakönyvi bejegyzésekben mint hentes van bejegyezve. A szülők, Schäffer József mészáros (1809-1871) és felesége, Ébner Rozália (1814-1870) már a fénykép készítése előtt elhunytak. Házasságuk alatt 15 gyermekük született, akik közül 8 kiskorban elhunyt. Heten érték meg a felnőttkort, ők vannak a képen.

Schäffer András hentes üzlete.jpg
Schäffer András hentes üzlete

Az ülő sorban balról az első: Schäffer Rozália (1843-?). Halmschläger Jánoshoz ment feleségül, és Vörösvárra költöztek. Három gyermekük érte meg a felnőttkort. Mellette a kisfiú Wéber Mihály lehet, Wéber József és Schäffer Mária fia. A harmadik az ülő sorban: Schäffer Júlia (1848-?). Első férje Nébenführ Ferenc, a második férje Schäffer János süttői hentes volt. Óbudán laktak, jól menő hentesüzletük és több bérházuk is volt, három gyermeket neveltek fel. A negyedik: Schäffer Rozina (1854-?). A kép készítésekor még hajadon, két évvel később férjhez ment Steckl Andráshoz, és Borosjenőre költöztek, 7 gyermeket neveltek fel.

Schäffer József hentesüzlete.jpg
Schäffer József hentesüzlete

Az álló sorban balról az első: Schäffer Terézia (1846-?). A solymári Szedlák Jánoshoz ment férjhez, négy gyermeket neveltek fel. A második: Schäffer Anna (1841-?). A solymári Taller Jánoshoz ment férjhez, négy gyermeket neveltek fel. Mellette Schäffer Bernát mészáros (1850-1926) áll. Első felesége a vörösvári Pfeiffer Mária, aki fiatalon elhunyt. Második felesége a solymári Thaller Mária volt, ebből a házasságból 12 gyermek született (kétszer ikrek). A 12 gyermekből 9 érte meg a felnőttkort; három fia, József, Bernát és András szintén folytatta apja foglalkozását. Egy fia, György vendéglőt nyitott a Mátyás király utcában, majd Bernát fia is vendéglőt nyitott a Templom téren – ez a mai Művelődési Ház. Legkisebb fia, Mihály orvos lett.
Mellettük állnak még a budajenői Wéber József és felesége, Schäffer Mária (1836-?), akik 10 gyermeket neveltek fel.

Schäffer György vendéglője.jpg
Schäffer György vendéglője

A ma Solymáron élő Sarlósok ennek a Schäffer családnak a leszármazottai. De a környékbeli falvakban is találhatók leszármazottak, mint Pilisvörösvár, Csobánka, Perbál, Budajenő, Óbuda, vagy külföldön Ausztria, Németország, Amerika.

Schäffer Bernát vendéglője.jpg
Schäffer Bernát vendéglője

Akinek kedve támadt régi fényképeket nézegetni, azt szeretettel várják a szervezők, Elischné Draxler Erzsébet és Enczmann László a következő fényképnézegető alkalomra október 31-én, szerdán 16-18 óráig a Svábházba. Ilyenkor a már korábban összegyűjtött, de még nem azonosított képeket vetítjük ki, hátha valaki felismeri rokonát, szomszédját, vagy talán saját magát egy képen.

Szeretnénk még további képeket gyűjteni az utókornak, ezért kérjük, akinek a tulajdonában van régi családi, vagy solymári vonatkozású fénykép, hozza magával! (a képek hátuljára kérjük ráírni, ki van rajta, mikor készült, ki adta a képet és hány darabot, mert a beszkennelés után szeretnénk hiánytalanul visszaadni a tulajdonosnak)

Elischné Draxler Erzsébet
A fotók a szerző archívumából valók.