Ismét biztonságban vagyunk – korszerű technikával újult meg a községi kamerarendszer

1657
Fotó: Hajba András

Megújult a solymári közterületi kamerarendszer, csaknem egyéves szünet után ismét működik a kamerás felügyelet. Nagy felbontású kamera került a Templom térre, és rendszám-leolvasó segíti a rendőrség munkáját.

A Solymáron korábban létesített közterületi kamerarendszer kameráinak jó része közel egy éve nem működik megbízhatóan. A rendszert 2009-ben építették ki, rádiós átjátszókkal, és a rádiók egy része (a terepi adottságok okozta kényszerből) magántulajdonú ingatlanokra került. Az évek során azonban több tulajdonosváltás is történt, így érvényüket veszítették a régi megállapodások, emiatt pedig megszűnt több bázispont, ezzel a rádiós gerinc működése is.

DSC_0159.jpg
Fotó: Hajba András

A kamerarendszer felújításának témáját tárgyalta az önkormányzat képviselő-testülete, de nem szavazták meg a költséges beruházást. Ekkor a RIEL Elektronikai Kft. solymári tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a település biztonsága érdekében megújítják a berendezést, és a cég biztosítja hozzá az új, korszerű eszközöket.

A technikai részletekről Farkas Bernátot, a cég tulajdonosát kérdeztük.

Milyen új eszközöket telepítettek a községben?

Nagy felbontású kamera került a Templom térre, és rendszám-leolvasó segíti a rendőrség munkáját. Ez a rendszám-leolvasó kamera alkalmas a gépjárműforgalom számlálására is, ami alapot adhat a tervezett útfejlesztések megtervezéséhez. De a régi eszközök egy részét is be tudtuk üzemelni. A központi egység korszerű videoszerverrel bővült.

A rádiós rendszer lett használhatatlan. Hogyan oldották meg helyette a jeltovábbítást?

Sokak előtt ismert, hogy 2018-ban a Digi Kft. kiépítette településünkön az optikai hálózatát – lehetővé téve az eddigi internetes sávszélesség sokszorosának elérését. Önkormányzatunk igényei szerint biztonságos, zárt VPN hálózatban működő végpontokat építettünk ki a kameraképek fogadására.

DSC_0157.jpg
Fotó: Hajba András

Hogyan működik a felügyelet, tehát ki, milyen esetben látja vagy nézheti meg a felvételeket?

A hálózati struktúra lehetővé tette több munkaállomás üzemeltetését, ezeken új felügyeleti szoftverek futnak. Így a rendőrségi körzeti megbízott mellett a közterület felügyelők is használják a kamerarendszert. A KTF munkaállomást az önkormányzat biztosította.

Jelenleg 7 db kamera üzemel. Az önkormányzat időközben lépéseket tett az irányban, hogy a település egyelőre lefedetlen, a központtól távolabbi pontjai is kapcsolódhassanak a felügyelethez. A bővítés megvalósításához a képviselő-testület döntése szükséges.

Sólyom Ágnes – solymáronline