„Szólj örömünkről…” – invitáló egy 35 éves születésnapra

717
A Solymári Nőikar első fellépése 1983-ban egy keresztelőn a solymári római katolikus templomban

Szokolay Bálint 77 éves korában kórust alapított Solymáron. Alapos utánajárás után gyűjtött egybe bennünket, fiatal lányokat-asszonyokat, hogy Vele tartsunk tovább a közös éneklés örömében.

Ez a kórus – ma már Solymári Szokolay Bálint Nőikar néven – 2018. október 14-én a solymári Apáczai Csere János Művelődési Házban ünnepeli megalakulásának 35-ödik évfordulóját. Felvillantjuk e sok-sok év éneklésben megélt, színes élményeit népdalokon, gregorián zenén, Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, Karai József, Bárdos Lajos és Szokolay Sándor művein keresztül.

Szeretettel várjuk volt kórustagjainkat, a családtagokat és mindazokat, akik végigkísértek bennünket ezen az úton. Hívunk és várunk minden zenét szerető embert. Ma már ugyan jellemzően nem fiatal lányokat, hanem nőket, asszonyokat, sőt nagymamákat láthat majd a színpadon a néző, de fiatalító-szerként is megőriztük Bálint bácsi lendületét, kedves tekintetét. A többiről Blazsek Andrea és Mózes Krisztina gondoskodik kórusvezetőként.

Az ünnepi hangverseny és az emlékek felidézése 2018. október 14-én vasárnap 16 órakor kezdődik a solymári Apáczai Csere János Művelődési Ház nagytermében. A koncert után a szokásos vendéglátás sem marad el.

Ha pedig egy kis előzetesre vágyik valaki, a PilisTV tíz évvel ezelőtti, a 25 éves jubileumi hangversenyünkön készült videójában láthat és hallgathat bennünket:

Kiss (Dezsényi) Márta

MŰSOR

Szokolay Sándor: Énekszó, zeneszó

I. Gregorián ének és egyszólamú népénekek
Salve Regina
Boldogasszony anyánk
Ó, szent István dicsértessél
Üdvözlégy, kegyes Szent László király

Szokolay Sándor: Fohászkodás a nemzet felemelkedéséért

II. Musica Sacra – 20. század
Bárdos Lajos: Ave Maria
Szokolay Sándor: Ave Maria
Kodály Zoltán: Genfi zsoltár

III. Házi zeneszerzőnk
Szokolay Sándor: Dávid első zsoltára
Szokolay Sándor: 3 imádságos ének

IV. Magyar népzene
Bárdos Lajos: Tisza partján
Farkas Ferenc: Párosító
Csángó-magyar népdalcsokor
Karai József: Estéli nótázás

Szokolay Sándor: Hajnalköszöntő a Miniatűr kantátából