A solymári Corvinus Vegyeskar nyári programjai

420
Fotó: Solymári Corvinus Vegyeskar

Egy ideje csend honol a solymári Corvinus Vegyeskar “háza táján”, ezért megkerestük karnagyukat Lógó Tibort, hogy érdeklődjünk a közelmúlt és a közeljövő történéseiről.

Fotó: Barcsik Géza

Az 1996-ban alakult, komoly múlttal és „Arany Dicsérettel” minősítéssel rendelkező kórus fennállásának valóban egy csöndesebb időszakát élte a tavasz folyamán. De örömteli eseményről is beszámolt a kórus vezetője: hosszabb idő után ismét résztvehettek a Piliscsabai Egyházzenei Napok 2018-as rendezvénysorozatában.
Lógó Tibor beszélt a nyár eleji “szezonzáró” solymári fellépésükről is, a katolikus templom számukra legkedvesebb szakrális terében tartott szolgálatukról.

Fotó: Barcsik Géza / 2015

A nyáron elsősorban testvérkórusukkal, a Margit Körúti Ferences Templom Kapisztrán kórusával és a Törökbálinti Vegyeskarral Gabriel Faure Requimjének előadására készülnek. Ez a munka határozza meg az augusztus utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő kemencei kórustábor koncepcióját is. A három kórus közös előadását reményeik szerint a Budapesti Strauss Zenekar hangszeres kíséretével a Solymári Búcsú idején már bemutathatják.

Fotó: Solymári Corvinus Vegyeskar

A Requiem talán a 2018-as solymári Október 23-i ünnepi rendezvény keretében is a közönség elé kerülhet a szimfónikus zenekar vezetőjének, Deák Andrásnak vezényletével.

A solymári Corvinus Vegyeskar vezetőjének távolabbi tervei között kiemelt helyen szerepel Solymár erdélyi testvértelepülésén, Csíkpálfalván egy koncert megszervezése. Reméljük az utánpótlás kérdésének megoldása mellett ez a tervük is sikerrel jár majd.

Barcsik Géza