Hogyan motiváld gyermekedet hatékonyan?

249
Fotó: pixbay.com

Mit szólnál, ha lenne egy olyan varázspálca, amivel csak egyet suhintasz, s gyermeked azt csinálja, amit kérsz tőle, amit megbeszéltetek? Régen én is álmodtam ilyenekről, de sajnos egyenlőre nem találtak fel ilyen varázspálcát.
És mit szólnál, ha lenne egy módszer, ami segítene megérteni gyermeked lelkét, miközben elérnéd nála, -lelki sérülések nélkül- azt, amit szeretnél? Mit szólnál, ha a gyermeked, mint egy kisangyal teljesítené azokat a dolgokat, amikben megállapodtatok? Ez már igazán jól hangzik, nem?

Olyan eszközt szeretnék felvázolni neked, ami hosszútávon támogatja gyermeked és közted lévő kapcsolatot, javítja a gyermeked személyiségi fejlődését, a kitartását, növeli önbecsülését. Hiszen sajnos vannak olyan gyerekek, akiknél ez bizony nem belső adottság, mégis azt szeretnénk, hogy boldogulni tudó felnőtt váljon belőle. Szülőként az egyik feladatunk, hogy támogassuk ezen az úton is. Szülőként legnagyobb kihívásaink egyike, hogy megfelelő irányba tereljük gyermekeinket, akkor is, ha rövidtávon kellemetlen, mégis hosszútávon azt tartjuk a helyes iránynak.

Mit tehetünk akkor, ha ellenállásba ütközünk a gyerek részéről, ha megkérjük, hogy segítsen a ház körül, vagy takarítsa ki a szobáját, vagy a megbeszélt időben érjen haza? Először is meg kell találni a megfelelő kommunikációt. Arra bíztatlak, hogy ezt a hajlandóságot ne erőszakkal, ne zsarolással, ne szabotálással érd el, hiszen ezek nem megfelelő, sőt romboló módszerek.

Akkor mi kell a jó kommunikációhoz? Talán iskolai tanulmányaidból emlékszel még, hogy a hatékony kommunikációhoz két dologra van szükség: szándékra és figyelemre. Feltétel, hogy mind az adó, mind a vevő részéről is tiszta legyen a szándék is és a figyelem is. Az még rendben, hogy a szülő részéről tiszta a szándék és a figyelem, de a gyermekről nem mindig mondható ez el. A figyelem egy-egy percre megnyerhető a gyermek részéről, de mi a helyzet a szándékkal? Azt nem tudjuk csak úgy kierőszakolni. El kell valahogy érnünk, hogy a szándék is meglegyen benne. El kell érnünk, hogy belső igénye legyen arra, hogy megírja a házi feladatát, vagy akár arra, hogy segítsen a ház körül, akár arra, hogy kitakarítsa a szobáját. Ennek a belső igénynek a felébresztésére van szükség a motívumpontok használatára.
A motívumpontok csodás világába szeretnélek elkalauzolni titeket több cikk során. Azért bátorkodom csodásnak nevezni, mert magam is alkalmazom és tapasztalom, mennyire működőképes. A motívumpontok módszerének itthoni, elsőszámú szakértője, Farkas János, akit ősszel személyes előadásra hívunk meg városunkba. Volt szerencsém személyesen tőle tanulni néhány előadás és tréning keretében. Farkas János, mint 5 gyermek édesapja, igazán hiteles példát adott nekem.

Az alap, amiből a motívumpontok tudománya kiindul, az a felismerés, miszerint egy ember nem tud egy másik embert motiválni, mindössze ingereket tud kelteni benne.
Ahogy a mondás is tartja:
„Nem tudsz egy embert feltolni egy létrán, ha ő nem akar felmászni.”A szülő sem tudja a gyermeket motiválni, csak ingereket kelt benne. Hol könnyebben, hol nehezebben. Egy gyermek is csak akkor cselekszik, ha belső motiváltsága megvan hozzá.

A motívumpontok módszerével megteheted például, hogy olyan „csábító” dolgokat helyezel kilátásba, amelyek a gyermeked indítékainak megfelelnek. Ezzel pedig a saját cselekvését, -legyen az akár az általad kívánt cselekvés- megindokolja, s így teremti meg a belső motivációját.
Ez a fajta kommunikáció is csak akkor működik hatékonyan, ha ismered azokat az igényeket, amiket a gyermek ki akar elégíteni a cselekvésével. Ezek lesznek az ő motívumpontjai.
Tarts velünk a következő számban is, ott részletesen elmeséljük a 7 motívumpont jellemzőit.

Sulya Zsuzsanna