Idén is lesz betelepülési ünnepség szentmisével és vidám nemzetiségi programmal

2579
Fotó: Barcsik Géza

Solymár Német Nemzetiségi Önkormányzata 2010-ben hívta életre ezt a rendezvényt, azzal a céllal, hogy a községet alapító sváb ősök emléke fennmaradjon, ezzel is ápolva és őrizve a német nemzetiségi kultúrát.

Idén június 17-én vasárnap délután emlékezünk a sváb ősök betelepülésére, elsőként német nyelvű szentmisével, amely délután 4-órakor lesz a templomban. A misén közreműködik a Hagyományőrző Asszonykórus és a Schaumarer Musikanten. A szentmise után a Betelepülés emlékkőnél a “Mein schönes Solymár” és a “Donauschwaben” dal közös éneklése és koszorúzás következik, melyen a kultúrcsoportok kézzel kötött virágkoszorúkkal, gyertyákkal vesznek részt.

Az ünnepélyes emlékezést vidámabb követi a sekrestyésház udvarán felállított rendezvénysátorban. A nemzetiségi délután lehetőséget ad az általános iskola azon tanulóinak megismerésére, bemutatkozására, akik az elröppent tanév során komoly eredményeket értek el német vagy helyi sváb nyelven előadott versekkel, történetekkel, és fellépnek olyan zenészek is, akik a nemzetiségi zenekultúra megőrzését fontosnak találják és művelik.
A műsorban szerepelnek az általános iskola országos döntőbe jutott nemzetiségi versmondói, Zubor Imre trombitatanár és tanítványai, Sax Norbert harmonikatanár tanítványai és a Sax Pueme Trió, és a pilisvörösvári Mini Sramli Kozek Balázs vezetésével.

A délután különlegessége a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport és Fúvószenekar bemutatkozása lesz. Németkér Paks környékén található. A falu neve nem ismeretlen a solymáriak előtt, hiszen 2015-ben egy nemzetiségi délutánon már láthattunk egy érdekes előadást a sváb faluról az egykori fotós Molnár József Kitelepítés előtt készült képeivel.

A rendezvény mindkét eseményére szeretettel vár minden érdeklődőt a Német Nemzetiségi Önkormányzat!

Fotó: nnosolymar.hu

solymáronline