Felejtés a hétköznapok mókuskerekéből – Gospel Fesztivál június 23-án a művelődési ház udvarán!

2888

Idén nyáron “nagykorúságát” ünnepli a solymári Nemzetközi Gospel Fesztivál, hiszen idén 18. alkalommal látogathatnak el a műfaj kedvelői a nagyszabású rendezvényre. Az ún. Gospel „olimpia” számtalan magyar és nemzetközi együttesnek adott és ad még alkalmat a megmérettetésre, sok hazai gospel együttest indított el a hazai és a nemzetközi siker felé, miközben egyedi, nívós fesztiválélményt kínál. A fesztivál kezdeteiről és az idei programról Jeney Erzsébettel, a Gospel Fesztivál megálmodójával beszélgettünk.

Fotó: Barcsik Géza
  • Évekig a solymári sportpálya adott otthont a fesztiválnak, már egy ideje pedig
    a település központjában lévő művelődési ház. Idén is marad a tavalyi helyszín és a nyár eleji időpont. Pontosan mikor, hol lesz?

A műfaj legnagyobb hazai rangadója idén „nagykorúvá” válik, hiszen június 23-án délután 3 órától már 18. alkalommal várja a fesztiválozókat. A tavalyihoz hasonlóan a solymári Apáczai Csere János Művelődési Ház hangulatos udvarára, rossz idő esetén pedig színháztermébe.

  • Ezek szerint bevált az új helyszín?

A helyszínváltozásnak természetesen vannak előnyei és hátrányai. Előnye a családiasabb környezet, a profi szervező és lebonyolító csapat, a könnyebb megközelíthetőség. Hátránya, hogy a Művelődési Ház területe nem ad alkalmat a sportpályán egykor adott, pokrócos, leülős, fesztiválozósabb időtöltéshez, és az ott felállított 100 m2-es, óriási színpadot is egy kisebbre cseréltük itt.

  • Mi az idei fesztivál koncepciója?

A fesztivál ars poeticája változatlan. Mert vannak örök üzenetek. A gospelé épp ilyen. Ez pedig maga a szeretet, amelyet mindenki maga élhet itt meg hitből, zenéből, barátságokból merítve.

A Gospel fesztivál egy délutánra felejtést ígér a hétköznapok mókuskerekében. Idősebbek, fiatalok, családok, akár gyerekkel együtt, kötetlenül élvezhetik a remek zenéket kínáló műsort, az udvaron sétálgatva, egy finom pohár helyi sört, esetleg bort kóstolgatva, vagy éppen koncertszerűen, a székeken helyet foglalva.

A 18. alkalom egyfajta összefoglalás is. Visszatérve a fesztivál alapötletéhez, ahhoz a gondolathoz, hogy minden egyházi könnyűzenét játszó előadónak bemutatkozási lehetőséget teremtsünk, idén ismét együtt hallhatjuk-láthatjuk a fekete és a fehér gospel képviselőit. A hagyományos, afro-amerikai gyökerű, spirituálék világát idéző gospelek mellett tehát újra felcsendülnek a gospel progresszívebb szerzeményei is, fiatalos lendületet, új, néha talán merész, szokatlan színeket is hozva a fesztivál kínálatába.

  • A fellépőkről mit érdemes tudni?

Nagy örömünkre – és egy merész formabontással – idén színpadra lép a Keresztkérdés zenekar, akik az első keresztény zenei díjátadóról a legjobb zenekarnak járó Szikra díjat hozták el. A 8 fős formáció a hip-hop őszinte és hiteles gyökereire alapoz, de közérthető és populáris zenei eszközöket használ. A Keresztkérdést idén először köszönthetjük a Gospel fesztivál színpadán, akik a várakozásnak megfelelően bizonyára fergeteges bulihangulatot varázsolnak majd a fináléban.

Fotó: keresztkérdés.hu

A visszatérő előadók körül a hazai, kortárs gospel zenei élet egyik legjelesebb és legkedveltebb képviselője, Szabó Balázs érkezik, aki 2010-ben kezdett önálló produkcióba. Előadását a lendület, a jókedv, vidámság, a tánc és a megható pillanatok egyaránt jellemzik. Zeneiségét a pop, a funky és a gospel ötvözete adja – saját szerzeményei mellett a kortárs gospel körökben is ismert dalokat is újrafogalmazza. Balázs nem titkolt célja, hogy az álszent, és rutinokra épülő falakat ledöntve, a maga természetességében képviselje az Evangéliumot – ennek fényében írja dalait, és végzi munkáját.

A közönség nagy kedvence, és szintén visszatérő fellépő a Lélekzuhany Gospel Kórus, akiknek tagjai a legfiatalabbak az előadók között. Az 1992-ben alakult kórust jelenleg 7 gyermekotthon 40 általános és középiskolás gyermeke, valamint 8 velük foglakozó nevelő alkotja. Az együttes producere, zenei vezetője Havasi Tibor missziónak tekinti, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek számára fenntartsa az élő közösséget, mely a sikerélményen és az együtt éneklés örömén túl kiugrási lehetőséget is nyújt a tehetségeknek. Neves zenészek támogatják az egyedülálló kezdeményezést, a lemezeiken olyan hírességek működnek közre, mint pl. Pély Barna, Jamie Winchester vagy Bolyki Balázs, akik garantálják a minőségi és újszerű hangzást.

Fotó: Barcsik Géza

A fesztivál gyakran lát vendégül külhoni fellépőket. Nagy öröm, hogy idén a koncertek sorát az erdélyi Kézdivásárhelyen született fiatalember, László Attila nyitja meg, aki mindössze 15 éves volt, amikor megnyerte a Csillag születik televíziós tehetségkutató 2011-es versenyét. A Gospel Fesztivál egyik alapítója, Illéssy Matyi atya megkeresésére közel két éve teljesít zenei szolgálatot – amikor ideje engedi – a Százhalombattai katolikus templomban. A Csillag születik győzelem után Magyarországra költözött, 2012-ben lemeze jelent meg Ezer szív együtt dobban címmel, majd Romániában is több elismerést szerzett.

Fotó: laszloattila.hu
  • Van-e belépődíj a fesztiválra?

Nos, ez is egy nagy előnye a változásoknak: amióta a Művelődési Ház a szervező, a Gospel fesztiválok ingyen látogathatók, belépőjegy nélkül, a Solymári Önkormányzat támogatásának köszönhetően. Hiszen tényleg az a cél, hogy ne otthon, a teraszon üldögélve, borozgatva hallgassák a solymári barátaink a gospelt, hanem jöjjenek el a művelődési házba, töltsünk együtt egy kellemes délutánt a Gospel fesztivál mottójának szellemében: „Hogy egyek legyenek”.

SÁ/PM