25 történelmi tévhit Solymárról

1887
Fotó: Barcsik Géza

Ritter György solymári történész az egykori Solymár Magazinban népszerű sorozatot publikált Solymár történelmének több tévesen értelmezett és tévesen számon tartott epizódjáról. A lap megszűnésével történelmi témák közreadása megszakadt.

A Bauernhaus most teret ad előadássorozatának, így élőszóval folytathatja az érdeklődésre számot tartó történetek, tények bemutatását. Előzetes tájékoztatása alapján számíthatunk többek között a Szarkavár elnevezésének tisztázására, Mátyás király és a korabeli település kapcsolatának tényszerű bemutatására. De megismerhetjük a Solymár névhez kapcsolódó legendákat, értelmezési változatokat is.

2018. május 29-én, 18 órakor a sorozat első előadását hallgathatják meg az érdeklődők a Bauernhausban. Témája Solymár 1917 és 1946 közötti újkori történelmének egyik meghatározó alakja, Hufnagel Ferenc plébános-esperes élettörténete. Az előadás be fogja mutatni a közvélekedés szerint a kiűzetés elől megfutamodó történelmi szereplő valódi sorsát, hatását a falu építésére, kulturális életének gazdagodására, Ritter Györgyre jellemző változatos forráselemzések, levéltári kutatások alapján.

BG