Gyöngyből készült ékszerekből nyílt kiállítás a művelődési házban

2137

Kislányként mindannyian készítettünk gyöngyökből ékszereket, a kis színes golyócskák látványa pedig nemcsak a kislányokat, hanem majdnem minden kisgyereket lenyűgöz és alkotásra sarkall. Vannak azonban, akik a gyöngyfűzést olyan professzinális szintre fejlesztik felnőttkorukban, hogy alkotásaikat nemcsak a kislányok csodálják áhítattal, hanem a felnőtteket – főként a nőket – is lenyűgözi a látvány. Ha erre az élményre vágynak, és szeretik a szép ékszereket, akkor ne hagyják ki Boglári-Soponyai Andrea (Bandrea’s Beads) és Makra Gabriella (Ma-Ga Ékszer) közös kiállítását, mely a művelődési ház kiállítótermében látható.

Vidám, elegáns, színes, visszafogott ékszereket egyaránt találnak, van köztük alkalmi és van bármikor viselhető darab; karkötők, nyakláncok, fülbevalók. Ami közös mindben, az az igényes kidolgozottság, a változatosság és az, hogy nagy szeretettel készültek. Alkotóiknak ugyanis hobbija, mondhatnánk szenvedélye a gyöngyfűzés, és bár a két hölgy két igen különböző karakter, mégis azonos hobbijuk barátokká tette őket, ez pedig már a harmadik közös kiállításuk, és tervezik a folytatást is.

Érdemes tehát ellátogatni a művelődési házba, ahol az intézmény munkatársainak köszönhetően igényesen berendezett körülmények között tekinthetik meg Boglári-Soponyai Andrea és Makra Gabriella Álmok és ékszerek című kiállítását, mely május 18-áig látható a művelődési ház nyitvatartási idejében.

Palkovics Mária, solymáronline