Nem kell sokat várni a következő mulatságra – jövő szombaton SÖRünnep!

2340
Kép: apaczai.com

Alig múlt el a majális, máris itt a következő nagyszabású alkalom, a már hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Solymári SÖRünnep.

Május 12-én, szombaton délután 16 órakor az Apáczai Művelődési Házban nyitja meg kapuit a környékben is méltán népszerű SÖRünnep. A mindenki számára díjmentesen látogatható rendezvény lehetőséget teremt arra, hogy az 1516-os Reinheitsgebot (vagyis a bajor tisztasági törvény) jegyében megünnepeljük a habos nedűt.

A mulatsághoz a pilisvörösvári Die Adlersteiner zenekar szolgáltatja a zenét, a bajor táncházban a Siebenschritt Tanzgruppe lesz a résztvevők segítségére.

Kép: apaczai.com

Természetesen nem maradhatnak el a népszerű sörivó és sörerő versenyek sem, ahol hölgyek és urak egyaránt megmérettethetik magukat. Aki másféle kihívásra vágyik, indulhat a III. Solymári Dirndl szépségversenyen, vagyis az osztrák-bajor népviseletben érkező párok öltözetének versenyén. Ehhez a
versenyzőknek nem lesz más feladatuk, mint jelentkezni a SÖRünnep információs pultjánál, majd részt venni a mustrán. A sorrendet a közönség szavazással fogja eldönteni.

Még másfél hét, és május 12-én újra SÖRünnep!

PA, solymaronline