Hogyan tesszük boldogtalanná önmagunkat? Lehetőségeink száma végtelen! Hasonlítsd magad másokhoz és garantáltan rosszul érzed majd magad a bőrödben! Íme 4 jó ok, amiért érdemes abbahagyni önmagunk összehasonlítását „bezzegmások”-kal!
Látszatok és illúziók
Az első és legnyomósabb érv, hogy nagyon keveset tudunk mások életéről. Látszatok és maszkok alapján alakítunk ki benyomásokat, melyeknek sokszor semmi közük sincs a valósághoz. Pszichológusként gyakran találkozom gyönyörű emberekkel, akik csúnyának érzik önmagukat, gazdagokkal, akiknek az élete a szorongásról szól és sikeresekkel, vagy híresekkel, akik elmondhatatlanul boldogtalanok. Miről is szól a történet? Mi magunk ruházunk fel más embereket az általunk vágyott élettel, majd pokoli rosszul érezzük magunkat azért, mert nekik olyan jó, nekünk meg nem! Mi értelme ennek az összehasonlításnak, ha már a kiinduló tények sem felelnek meg a valóságnak?
Mennyit érek valójában?
A második ok, amiért érdemes felhagyni azzal, hogy másokhoz mérjük magunkat az, hogy hamis lesz az önértékelésünk!
Gyakori jelenség a „felfelé” hasonlítás. Kiszemelünk egy általunk ismert embert– pontosabban olyat, akiről feltételezzük, hogy ismerjük – és egy adott vonás mentén összehasonlítjuk magunkat vele, legyen az szépség, gazdagság, vagy sikeresség. Akik profin teszik magukat boldogtalanná, azok egész portfóliót építhetnek fel olyan „bezzegmásokból”, akiket önmaguknál jobbnak tartanak. Van, akitől a párkapcsolatát irigyeljük, másoktól az eszét, vagy éppen a testtömeg indexét.
Ritkábban, de előfordul a „lefelé” hasonlítás is: „Hozzá képest én milyen okos/szép/tehetséges, stb. vagyok!”. Tudjuk, hogy vakok közt a félszemű a király, de a nálunk rosszabb helyzetben lévőkkel való összehasonlítás, csak egy önbecsapáson alapuló hamis önértékelést eredményezhet.
Míg az önmagunknál jobbnak tartott emberekkel való összehasonlítás rontja az önértékelésünket, a lefelé hasonlítás javíthatja, de mindkét esetben hamis eredményre jutunk.
Irigység kontra lesajnálás!
A harmadik probléma az, hogy az összehasonlítás által nemcsak hamis tényeken alapuló, hamis önértékelést alakítunk ki, de ezzel az emberi kapcsolatainkat is romboljuk. Másképpen viszonyulunk azokhoz az emberekhez, akik az általunk vágyott tulajdonságokat birtokolják, gyakran vonzódunk hozzájuk és behódolunk nekik. Ennek az ellenkezőjét is tehetjük: ellenszenvesnek tartjuk őket és rendszeresen konfliktusokat kezdeményezünk velük. Ahogyan a „felfelé” hasonlítás irigységhez, a „lefelé” hasonlítás lenézéshez vezet. Az eredmény ez esetben is hasonló: emberi kapcsolataink rovására mehet, ha ennek megfelelően viszonyulunk másokhoz.
Kinek a pap, kinek a saját vágyai!
Feltételezések, látszatok és illúziók! Ezek adják az összehasonlítás keretét, de akkor sem lenne jobb a helyzet, ha tisztában lennénk a kristálytiszta igazsággal! Lehet, hogy X boldog a sportautójával, lehet, hogy Y sikeres a tehetsége révén, sőt Z „jól” ment férjhez, egyszerűen csak azért, mert szép.
Mit mond el mindez a mi életünkről és a mi vágyainkról? Talán csak annyit, hogy mi is szeretnénk boldogok lenni, sőt keressük a boldogságot, csak valahogy úgy ahogy a részeg ember éjszaka a kulcsát az utcai lámpa tövében. Nem ott vesztette ugyan el, na de máshol meg sötét van, nem igaz?
Kovács Szilvia, tanácsadó szakpszichológus
(lelkizona.blog.hu)