Lassan, de halad a sportpályaprojekt – Nem lesz lakópark

3149

Az önkormányzat egy befektetői csoporttal folytat előrehaladott tárgyalásokat a sportpálya melletti önkormányzati terület értékesítéséről. A tervek szerint korszerű sport és rekreációs létesítményeket alakítanának ki a mostani sportpálya területén, és közvetlen környezetében. Többek között egy uszoda is épülne, ami a solymáriak régi vágya.

Az önkormányzati telek eladása azonban csak azt követően jöhet létre, hogy településrendezési szerződést kötnek a beruházóval arról, mi épülhet ott és miképpen kell ehhez módosítani a szabályozási tervet. Többen aggódnak, nehogy lakópark is épüljön a területen, de ez nem lehetséges, mert a szabályozási terv nem teszi ezt lehetővé, és a képviselő-testületnek nem áll szándékában ezen változtatni – tudtuk meg Dr. Szente Kálmán polgármestertől.