Mr. Psycho – Öt zenész, néhány hangszer, meg pár mikrofon

1509

Az idei báli szezon sem múlhat el Kud-A.R.C. farsang nélkül. Az pedig csak hab a tortán, hogy pénteken este egyenesen a szlovákiai Losoncról érkezik majd a jó hangulatról gondoskodó zenekar, a Mr. Psycho & The Dark Angels rockabilly-banda. Az együttes énekesével, Szabó Oskarral beszélgetett Jármy Éva.

A hat éve alakult együttes egy halloween partin debütált. Azóta is az 50-es évek Amerikájának rockabilly, rock’n’roll és country sikereit – többek között Elvis Presley, Bill Haley vagy Johnny Cash számait – muzsikálják. Az öt zenész története egy whiskygőzös, szivarfüstös éjszakán kezdődött, a Fekete Sasban.

„Hogy kik is vagyunk igazából? Ki tudja?” – kezd bele a zenekar bemutatásába az énekes. – „Öt ember, négy civil foglalkozású, egy meg tanul. Néhány hangszer, meg pár mikrofon. Fura alakok, akik valami miatt (csak a jó Isten tudja miért?) rock’n’rollt játszanak. Persze ugyanúgy lehetnénk „kovbojok” is. Sőt lehet, hogy azok is vagyunk?  Ami közös bennünk, hogy beülünk egy kocsiba és rójuk az utat. Valahol megállunk, iszunk egy sört, egy whiskyt és játszunk pár számot. Aztán összepakolunk és továbblépünk.
Különböző együttesekben összefutottunk már. Életünk keresztezi egymást valahol a keresztúton. Gondolom, pontosan ott, ahol Robert Johnson aláírta a szerződést Dr. Sátánnal. Na, ott futunk mi mindig össze. Nevezhetjük akár barátságnak is, ha akarod.”

De ki a csoda az a Robert Johnson?
Nos, az 1910-es években a Missisippi államban (USA) született fekete blues-gitárost a műfaj egyik legfontosabbjaként emlegetik. Az ő szerzeménye például a számtalan feldolgozást megért „Sweet home Chicago” is. A nevéhez fűződő különleges legendák egyike szerint Clarcksdaleben, a 61. és 49. út kereszteződésénél eladta lelkét az ördögnek, és így vált legendás gitárossá. Erről ma a helyszínen emléktábla tanúskodik.

A kérdésre, miszerint képzett, vagy műkedvelő zenészek lennének a zenekar tagjai, újabb elgondolkodtató választ kapunk. „Nem tudom pontosan, ki a műkedvelő és ki a tanult zenész” – mondja Oskar. – „Ahogy azt sem, ki adja a felhatalmazást arra, hogy rock’n’rollt játszhass. Ez csak a szívedben dől el. Na meg a lelkedben. Ott érezheted vagy sejtheted. Természetesen mindenki találkozott zenei képzéssel valahol. Legalább a vonat ablakán keresztül, vagy egy kocsmában, ahol valami vén hobó elmutogatott egy-két, sőt három akkordot is, és elmagyarázta az élet nagy titkát. Persze fizetni kellett neki pár kört. Alap- vagy középfokon, ám itt ez, gondolom, tényleg nem lényeges. De igen, mindannyiunknak vannak korábbi zenekari tapasztalatai” – nyugtat meg végül mindenkit az énekes.

Továbbviszik a stafétát!
Szabó Oskar költeményeivel, szövegeivel állt be a családi váltóba, hiszen nagyapjától irigyelte meg a versírást. Fiai sem tétlenkednek, Kristóf most végzi szakmai évét a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskolában, Bodajkon. Testvére, Vince – akivel pár éve léptek fel a pinceklubban – ma már a Kodolányi János (zeneművészeti) Főiskola hallgatója.

Tehát február 3-án, pénteken este kilenc órától – arcfestéssel, jelmezversennyel, tombolával összekötve – várják mindazokat a művelődési házba, akik olyan zenére vágynak, amit biztos nem tudnak nyugton ülve végighallgatni! A belépés díjtalan!

MEGOSZTÁS