A megbeszélt találkozónál jóval hamarabb érkezünk a budai várnegyedben található irodájába, Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, bíboros, Magyarország hercegprímása azonban egy percet sem várakoztat minket, mosolyogva fogadja az idő előtti betoppanó látogatókat.
– A lelki felkészülésen túl, bíboros úr számára mennyire voltak mozgalmasak az adventi hetek? Mennyi időt tölt ajándékok vásárlásával?
E.P.: A testvéreimnek és a közeli munkatársaimnak vásárolok ajándékot, de elég kevés időm van rá, többet gondolkozom azon, hogy kinek mit vegyek, mint amennyi időt a vásárlásra fordítok. Év vége felé sok a bürokratikus teendőm, és számtalan látogatásnak is eleget kell tennem. Találkozom az egyházmegye munkatársaival, majd vakokkal, siketekkel, értelmi vagy éppen testi fogyatékosokkal. A Magyar Szentek Templomában Mádl Dalma asszonnyal hátrányos helyzetű gyerekeket ajándékozunk meg, névre szólóan. Hatalmas öröm látni, amikor megkapja a gyerek a csomagot, és őszinte csodálkozással kérdezi: „az is benne van, amit kértem?”
– Van hagyományos menü karácsonykor, amihez ragaszkodik?
E.P.: Egykoron otthon mi is halat, rántott pontyot ettünk szenteste, és utána valamilyen tésztát. Manapság az egyházmegyében, Esztergomban is mindig kerül hal a tányérokra. Délután a kispapokkal ünneplünk, van pásztorjáték is, utána következik a vacsora.
– Korábban sokszor elmondta, mélyen vallásos családja körében mindig nagy élmény volt a karácsony. Felnőtt fejjel is rá tud csodálkozni az ünnepre, mint egykor gyerekként?
E.P.: Nyilván sok különbség van. Manapság leginkább azon lepődöm meg, amikor megkapom a kisebb-nagyobb ajándékokat a környezetem tagjaitól, hogy milyen szép dolgokat írnak nekem a kísérő lapokon. Talán azért is, mert jómagam általában kutyafuttában írom ezeket, és bizony időnként elszégyellem magam, hogy én miért nem tudok olyan szépeket írni? Egykoron a családban hagyomány volt, hogy mondjuk is ki, miről szól a karácsony, ezért legidősebb fiúgyermekként az én feladatom volt gyertyagyújtáskor Szent Lukács evangéliumából felolvasni Jézus születésének történetét. Manapság az atyák közül kérek meg valakit, hogy olvassa el ezt a szakaszt, aztán imádkozunk, hálát adunk az egész évért, és kérjük Isten áldását a következőkre. Ha tudunk, énekelünk, ha pedig nem megy már olyan jól, felteszünk egy cd-t, és karácsonyi dalokat hallgatunk.
– Gyermekfejjel meddig hitt abban, hogy a Jézuska hozza az ajándékokat?
E.P.: A családi szokások szerint a gyerekek közül az, aki már volt elsőáldozó, részt vett a karácsonyfa feldíszítésében. És hát, ha mi magunk díszítettük, akkor azért gyanítottuk, hogy az ajándékokat a szüleink teszik a fa alá… Általános iskola alsó tagozatában már tudtam az igazságot, de ettől nem lett kevésbé szép az egész, természetesnek vettük, hogy a Jézuska adja, de a szüleinken keresztül.
– Az ünnepek szorosan összefüggnek a családdal, de napjainkban éppen a családok széthullása az egyik legnagyobb probléma. Riasztóak a válási statisztikák, sokszor hallani azt a vélekedést, hogy „jobb kilépni egy nem működő házasságból, mintsem évtizedekre boldogtalanságra ítélni a gyerekeket és a felnőtteket is”. Az egyház képes tenni a házasság intézményének védelmében?
E.P.: Mi a házasságot szent dolognak tartjuk. Nem egészen úgy merül fel a kérdés, hogy szenvedni kell-e egy rossz házasságban vagy elválni. Hiszen van jó házasság is. De a jó házasság sem csupa boldogság az első pillanattól az utolsóig, azért meg kell küzdeni. Ha egy kapcsolat válságban van, még nem jelenti azt, hogy vége mindennek. Ha megvan az elszántság, hogy küzdjenek érte, áldozatot is tudnak hozni azért, hogy fent maradjon, akkor van remény. Csak sokan hamar feladják, és azt mondják: nem fogok én ezzel kínlódni. Mi a párkapcsolati problémákat a hittel szeretnénk kezelni. Vannak nagy nemzetközi mozgalmak, melyek tagjai olyan párokból kerülnek ki, akik konfliktusokat éltek át, de együtt tudtak maradni. Ezt a tapasztalatukat megosztják másokkal. Fontos, hogy közösségi támogatás vegye körül a párt.
– Gyakran tapasztalni, hogy felborultak a női és férfi szerepek. Épp egy évvel ezelőtt nagy port kavart a popikon, Ákos véleménye, aki a hagyományos női szerepvállalás mellett foglalt állást. Bíboros úr szerint megteheti ma egy nő, hogy „pusztán” az anya és a feleség szerepét lássa el?
E.P.: Van a férfi és női szerepekben valami örök, de azért változik a világ, a társadalom, a lehetőségek és a szükségletek is. A lényeg, hogy mindenki ki tudjon bontakozni a legjobb képességei szerint. Ebben benne van az anyaság, de az alkotó munka is. Jó néhány országban, például az afrikai nemzeteknél a gazdasági vezetésben igen sok a nő, nem véletlenül. Teremtsünk családbarát munkahelyeket, családbarát környezetet, tegyük lehetővé, hogy a családok viszonylag fiatalon gyereket tudjanak vállalni, és akkor nem kell választani a család és a karrier között.
– Örülne, ha több női vezető lenne a politikusok között? Használna ez a politikai közbeszédnek?
E.P.: Talán igen! Természetesen mindig a személyiségen múlik, ki milyen vezető, de az édesanyák, akik a saját családjukban mesterei a problémák megoldásának, nagyobb közösségben is kamatoztathatják ezt a képességüket. A problémákat ők olyan emberségesen, nagy figyelemmel oldják meg, ahogyan egy férfi kevésbé tudja. A női lélekben inkább ott a válasz bizonyos problémákra.
– Pilinszky János szerint „a szeretet önmagunk meghaladása a másik ember érdekében”. Képes a ma embere erre az önfeláldozó szeretetre, miközben mindenhol csak azt halljuk, élj a mának, és valósítsd meg önmagad?
E.P.: Én másképp írnám le a szeretetet, ez a meghatározás a saját és a másik boldogságát mintha ellentétbe állítaná. A valóság nem ez. Hiszen minél inkább szeretettel fordulunk mások felé, annál inkább boldogabbak vagyunk mi magunk is. Nem lehet megvalósítani magam, hogy mindenkit az ellenségemmé teszek, hiszen akkor a saját helyzetem rabja vagyok. A szeretet azt jelenti, hogy az igazi javát akarni másoknak! De ehhez tudni kell, mi a jó az embernek. A szeretet a boldogságunk igazi útja.
– Sajnos egyre inkább a kiüresedett, felszínes emberi kapcsolatok időszakát éljük. Az emberek nagy része a közösségi médiában éli meg társas kapcsolatait. Az egyház, megértve az idők szavát, el tudja juttatni híveinek az üzeneteit például a Facebookon?
E.P.: Kevéssé lehet, de kell az is. Az egyház intézményei, szereplői jelen vannak a közösségi médiában, ez jó a figyelemfelhívásra, a missziót megelőző kapcsolatteremtésre, de persze hitünk egész gazdagságát kétsoros üzenetekben nem lehet elmondani.
– Különösen karácsonykor mindannyian vágyunk a csodára. Bíboros úr már átélt ilyet?
E.P.: Számtalanszor tanúja voltam annak, amikor idős, beteg embereknek felragyogott az arcuk, visszatért a képességük a beszédre, pedig már azt hittük, képtelenek erre. Csodát, olyan eseményt, melyben számomra lenyűgöző módon az isten személyesen válaszolt valamilyen kérésemre, kérdésemre, többször átéltem már az életemben. Elvégre nem pusztán azt értjük csodán, amit nem lehet természettudományosan megmagyarázni, már csak azért sem, mert a tudomány fejlődik, amire ma nem tudunk választ adni, holnap talán már igen. Csoda az is, ha az eseményekben számunkra lenyűgöző világossággal egy szerető személynek a válasza jelenik meg. És aki a választ kapja, ezt átéli. A külső környezet, aki távol áll ettől, aki nem ismeri ezt a belső dialógust, nem érzékeli ezt. Ilyenfajta csodák is nagyon fontosak egy ember életében, mert az egész világnézetét megalapozhatják.
– Útravalóul mit üzen az olvasóknak?
E.P.: Most is csak azt, amit a karácsonyi szózat mond: dicsőség a magasságban istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek.
Részletek Kolossváry Balázs interjújából, mely a Story magazin karácsonyi számában jelent meg.
Térképész akart lenni
Erdő Péter hatgyermekes családban született, jogász édesapja és pedagógus édesanyja a kezdetektől fogva vallásos nevelésben részesítette testvéreivel együtt. A prímás az életéről készült „Csak a kegyelem” című kötetben beszélt arról, hogy noha egy időben térképész akart lenni, „a papi hivatás mindvégig ott bujkált a lelke mélyén”, s a piarista gimnázium negyedik évfolyamában döntötte el végleg, hogy ezt a pályát választja. Miután papnak szentelték, Dorogon lett káplán 1975-ben, majd Rómába került, hogy folytassa a tanulást. A karrierje onnantól kezdve megállíthatatlanul ívelt felfelé. 1997-ben lett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, 2000-ben püspökké szentelték, és 2003. január 11-én, 51 évesen lépett hivatalba, mint esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása, ő lett a katolikus egyház akkori legfiatalabb bíborosa. 2013-ban a nemzetközi sajtóban esélyesnek tartották a pápaságra is, de erre pusztán annyit mondott egy interjúban: „csak arra voltam kíváncsi, kik dobnak be ilyen irreális hírt a köztudatba”.
Esztergom érseke szereti a zenét, főleg a klasszikusokat és a népzenét, tévét viszont keveset néz, a játékfilmeket és a vetélkedőket kerüli, a tudományos műsorok kötik le a figyelmét.