Hamarosan itt a Télapó. Én pedig bőszen magyarázom a kétésfélévesnek – nem kevés nevelési célzattal –, hogy a jó gyerekeknek a Télapó ilyenkor ajándékot hoz, míg a rakoncátlanoknak csak virgácsot vagy szenet. Azért is kell szófogadónak lenni, szépen viselkedni, hogy a Télapó a csizmácskába sok finomságot tehessen…
Közel tízperces, példákkal és képekkel színesített, tökéletesen megkomponált nagymonológom után, önelégült boldogságomban épp a vállamat veregettem, mikor a gyermek egy ártatlannak tűnő kérdés sorozatot tett fel.
– Én gyerek vagyok?
– Igen.
– Nagy?
– Inkább kicsi.
– Miért?
– Mert fiatal vagy.
– Mint Öcsi?
– Igen.
– Öcsi kap virgácsot?
– Nem.
– Miért?
– A kisbabák jók.
– Miért?
– Mert még kicsik. – válaszoltam. És ezzel a kicsi szóval besétáltam a csapdába.
– Én is kicsi vagyok, csak ajándékot kapok. – összegezte, és sarkon fordulva lerázott.
Rendben, egy csatát elveszítettem, de azt nem gondoltam volna, hogy a teljes háborút is.
Néhány órával később egy firka virított a konyhafalon, annak ellenére, hogy jó ideje megtanulta, rajzolni csak a kijelölt felületekre lehet.
– Nem szabad a falra rajzolni! Csak a papírra és a táblára. És mit fog szólni ehhez a Télapó?
Nos, alábecsültem ellenfelem. Átgondolatlan, és félvállról adott válaszaimnak köszönhetően Télapó szövetségesem az előző kérdéspárbajban kiiktatásra került, amit egyedül én nem vettem észre, de gyermekem készségesen emlékeztetett rá:
– Nem szól. Kicsi vagyok. Csak ajándékot kapok!