Anyatárs: Lábujj herceg, avagy a nyugalom titka

845

Nem tudom nálatok hogy megy a fürdetés, de nálunk újabban…! Egy örökkévalóság, amíg beküzdjük magunkat a fürdőszobába, egy 36 karú polippal való masszív hadakozás, amíg kihámozom a ruhából, azt pedig a fantáziátokra bízom, hogyan tartom benn a kiskádban, amiből folyamatosan ki akar mászni.

Kezdem megszokni, hogy a gyerekeknél nem törvényszerű az, ha már megy valami, az úgy is marad. Eddig szerettem fürdetni, mert kézen fogva besétáltunk a fürdőszobába, ő a kádba ült, én a kisszékre és hajóztunk, énekeltünk, pancsoltunk, aztán lemosdattam, becsavartam a fürdőlepedőbe, és a többi, és a többi. Mikor javasoltam a férjemnek, inkább ő fürdessen, kedvesen visszautasított, arra hivatkozva, hogy neki a vacsoráztatás és az altatás testhez állóbb feladat. A karomban tekergő gyermeket elnézve, nem csodálkoztam a válaszán…

Bevallom, adódnak helyzetek, amikor beérem egy döntetlennel, ezért arra jutottam, habár a vetkőztetést nem tudom nyugalmi állapotban levezényelni, a kádból kiszökős részre akkor is kitalálok valamit! És ahol nagy a szükség, jön segítség, a férjem utánam szólt:

– Hát foglald le a lábát, akkor ülve marad!

– Persze, hogyne… motyogtam. Ahogy beszuszakoltam a gyermeket a kiskádba, megakadt a szemem a pipereszekrény alá esett ujjbábra. Lecsaptam rá, miközben másik kezemmel a ficánkoló kis testet igyekeztem féken tartani, és a másodperc törtrésze alatt ráhúztam a nagylábujjára az apró textilbékát azzal a felkiáltással: – Nézd! Lábujjbábú!
A gyermek döbbent arccal nézett a békára, majd rám azt kérdezve: – Ez mi ez?!

Mesélni kezdtem Brekekéről, talpfalváról, lábujj hercegről.

Azóta minden este megy a bábozás, nyolc különböző figurával zsonglőrködöm, időnként beleékelve a Kerekecske gombocska és a Hová mész te kis nyulacska talpas változatát. Még tart a varázs, úgyhogy most a vetkőztetésre kellene gyorsan kitalálnom valamit…