Az ismerőseim tudják, hogy gyűjtöm a régi imakönyveket. A napokban több ismerőstől is kaptam szép, és érdekes példányokat. Közülük háromról szeretnék írni.
Az első egy füzetecske, melynek a címe „A 200 éves Kegyhely Solymár”. 1934-ben adták ki, a szerzője Hufnagel Ferenc, aki 1917 és 1946 között a község plébánosa volt. Művében megemlékezik a 200 éves kegyképünkről, amely jelenleg is a katolikus templomban látható. Leírja a templom építésének történetét, amelyet a környék földesura Majtényi Károly bőkezű adományából építettek a falu lakói. A könyvecskét magyar és német nyelven írta, és érdekes információkat tudhatunk meg belőle Solymár múltjáról. Eddig csak hallomásból tudtam ennek az írásnak a létezéséről, de most már boldog tulajdonosa vagyok.
A második könyvről első ránézésre azt gondoltam, hogy imakönyv, de beleolvasva meglepődve láttam, hogy egy egyházi iskolák számára szerkesztett Tan- és Olvasókönyv 1911-ből. Szerkesztői Dreisziger Ferenc (1863-1915) és Ember Károly (1863-1938) mindketten tanítók, majd a tanítóképző tanárai voltak. Számos tankönyvet írtak és az oktatással kapcsolatos folyóiratot szerkesztettek. Ez a könyv az 5. és 6. osztályosok részére készült, rendkívül széles körű információt nyújtva a tanulóknak. Az első részben mesék, történetek, versek, elbeszélések vannak az egyházi ünnepekről. Majd Magyarország megyéi, városai, és azoknak a nevezetességei következnek. Európa, Ázsia, Afrika, Amerika, Ausztrália földrajzáról, állatvilágáról, és népeiről is szó van benne. Ezen kívül is sok témát érint a könyv: magyar történelem, görög mitológia, keresztes háborúk, magyar államforma, igazságszolgáltatás, adóformák, mezőgazdasági munkák, egészség-betegség, kereskedelem, stb. Csak azért írtam le ezeket, mert nehezen tudjuk elképzelni, hogy a több mint száz évvel ezelőtt tanuló gyermekeknek milyen információi lehettek a világról.
A harmadik könyv egy imakönyv és érdekessége hogy 1837-ben adták ki Magyaróváron. A kiadója Czéh Sándor nyomdász és könyvkiadó. Győrben született, majd 12 évesen tanoncnak állt Streibig Lipót győri nyomdájába. Amikor felszabadult, vándorútra indult és Pozsonyban kötött ki a Belnay nyomdában. 1835-ben megpályázta a királyi kiváltságlevelet, melyet meg is kapott V. Ferdinánd királytól. Ennek birtokában indíthatta meg 1836-ban Magyaróváron a nyomdáját, amely hosszú ideig az egyetlen volt Moson megyében. Magyar, latin, horvát, és német nyelven nyomtattak énekes, és imakönyveket, mesefüzeteket, iskolai tankönyveket, és ismeretterjesztő, és tudományos műveket. 1838-ban 4000 darabos kölcsönkönyvtárat is nyitott. A nagyműveltségű nyomdász kiadványai esztétikus megjelenésűek, és igényes tartalmúak voltak. Vállalkozásait fiainak adta tovább.
Ezért is fontos, hogy amikor a kezünkbe veszünk egy régi kiadású könyvet, imakönyvet jusson eszünkbe, hogy azt, nagy tudású emberek szerkesztették, tapasztalt nyomdászok nyomdájában készült, egyszerű emberek olvasták, akik generációkon keresztül megőrizték azokat.