Lerch István és Barcsik Géza szombaton a Duna tévében!

3727
Fotók: Barcsik Géza

Szombaton reggel 7.30-kor a Duna TV-én és délután a Duna World-ön 17.30-kor látható a Családbarát című műsor, melynek vendége ezúttal a Solymáron élő Lerch István volt, az ő műsorbeli meghívottja pedig az ugyancsak Solymáron élő Barcsik Géza grafikusművész.

_dsc0061-3

„Nagyon jó hangulatú volt a forgatás, remek társasággal, Charlie, Caramel, Supergroup…” – meséli. –  A stúdióba bevittem István életrajzi könyvét, melyet még a „30 év zene” életműkoncert évében, 2001-ben terveztem, és azokat a CD-ket, DVD-ket kiadványokat is, melyek borítóját azóta rajzoltam, festettem. Annak kapcsán, hogy már gyerekkoromban felfigyeltem István világszínvonalú zenéjére, megmutattam neki a Metronóm ’77 fesztiválra készült bakelit kislemezt, a V’73 zenekar felvételével, amit 1977-ben, nyolcadikos koromban vásároltam. Kiderült, hogy ez a lemez még Istvánnak nincs meg. A műsor folyamán egy portrét is készítettem róla, melyet a műsor végén szemrevételezett és alá is írt. A műsor kifejezetten családiasra sikeredett, úgy éreztem, mintha egy kerti partin lennék a zenész családtagjai és barátai körében, miközben mindenki azt csinálhatja, ami a legkedvesebb a számára: énekel, zenél, táncol, főz, beszél, rajzol, tehát játszik. Egy évtizedek óta ott dolgozó televíziós meg is jegyezte, hogy ilyen jó hangulatú produkcióban még nem vett részt.”

_dsc0128-2 _dsc0037-3