Anyatárs: Köszönjél, Kisfiam!

743

Intsél „pá”-t! Úgy-úgy!
Dobj egy puszit Mamának! Azaz!
Köszönj szépen a bácsinak! Nem, nem! Nem „szia”, hanem „csókolom”!

Hosszú hónapok óta gyakoroljuk a köszönést. Tyúklépéses mulatság, mert hol kettőt lépünk előre, hol négyet hátra.

Egy nap például, hangosan kurjantott a kismotorról, hogy „Szia, szia Tamás!” Tamás pedig kikerekedett szemekkel fordult vissza a kapuból, mert őt is váratlanul érte, hogy egy kétéves emlékszik a nevére, hiszen csak előtte való nap mutatkoztunk be egymásnak. Ugyanezen a napon – pár órával később – képtelen voltam kiédesgetni belőle egy „Csókolomot” Kati néninek, pedig csípőből jött már hetek óta. Belefutottunk a totális káoszba is, amikor nappal röpködtek a „Jó éjt!”-ek, címzett nélkül a „Csókolom!”-ok, és érkezéskor a távozós puszidobálások. Nem értettem, mi a kavarodás oka, mert lassan haladtunk, esti mesékbe is beleszőttem, és úgy vettem észre, tetszik neki a közös játék.

Töprengtem, hogy mit tegyek.

Először is megnyugtattam magam, mert az anyukák és a szakirodalom is a 6-7 éves kort jelölte ki a konkrét műveletek szakaszának, úgyhogy addig gyakorlatilag az anyai fifikára bízzák a gyermek+köszönés kombót, ha jól értettem. Akárhogy is, anyaként adtam magamnak 4 év haladékot, hogy a köszönést alaposan, pontosan átvegyük, megtanuljuk.

Ezen felül, 3 tanácsot kaptam útravalóul az anyatársaktól:

  1. Sokszor mondjam el, miért fontos a köszönés.
  2. Készüljek vele a köszönésre.
    (Pl.: Nézd! Ott van a néni, köszönjünk neki csókolommal, jó?)
  3. Sose éreztessek csalódottságot, inkább biztassam!

Újra gondoltam a tervet és a végrehajtást.

Az elmúlt hetekben, elkezdem kitágítani a köszönés témáját. Biccentettem neki, máskor hajbókolva kezet fogtam vele, új köszönési formákról meséltem, mint a Helló!, Szervusz!, Viszlát! Együtt készültünk a legtöbb köszönésre, ha kellett odahajolva súgtam neki a megfelelőt. Kevesebbszer, de előfordult, hogy nem csúszott ki egy csókolom vagy szia, ilyenkor diplomatikusan annyit mondtam: – Még gyakoroljuk!

Többet nem folyamodtam cselhez, sem édesgetéshez, nem maradt rossz érzés egyikünkben sem, és így határozottan előre lendítettük az ügy sikerességét, úgy érzem!