Ilyen volt az első solymári pincetúra

1105
A féltve őrzött évjáratok Taller János pincéjében

„Mesélnek a solymári borospincék” címmel, pincelátogatással egybekötött borkóstolót szervezett a Bauernhaus. A Svábház vezetője Hartmann Hellebrandt Hilda így mesél a sikeres programról:

Első alkalommal szerveztünk pincesétát még meglévő borospincékbe. A huszonöt főben maximált létszámú sétára negyvenen jöttek el. Kizárólag erre az egy délutánra nyitotta meg látogatók számára a pincéjét Mentesi József és Taller János. A filoxéra pusztítása előtti időkben mindkét család szőlészettel és borászattal foglalkozott, abból éltek. Ezért építettek ilyen nagy pincéket. A házigazdák mind a mai napig művelnek szőlőt, és úgy készítik a bort, ahogyan az őseik. Kitűnő vendéglátásban volt részünk, a borhoz zsíros- és töpörtyűs kenyeret kínáltak, házi sütit kaptunk, és elhangzott egy-két családi történet is. A harmadik pincét, a Schäffer család egykori borospincéjét  az elmúlt hónapokban tárták fel az épülő Tűzoltószertár udvarán. A településüzemeltetés dolgozói kitakarították és beszerelték a villanyt, így teljes pompájában látható ez a nagy pince is. A sétának ez volt az utolsó állomása. Mivel itt bort nem kaptunk, jobb híján a magunkkal hozott pálinkával búcsúztunk a résztvevőktől.

taller-tiki-janos-borospinceje
Taller János, a büszke gazda
Mentesi József pincéje előtt a programot szervező Hartmann Hellebrandt Hildával
Mentesi József pincéje előtt a programot szervező Hartmann Hellebrandt Hildával

A Bauernhaus további programjairól itt olvashatnak részletes beszámolót.