A fa, mely tovább őrzi a múlt értékeit

2828
Jablonkay Sándor és Mentesi József a facsemetével

A solymári Jablonkay család kertjében áll a „Gyümölcsoltó Boldogasszony árpával érő solymári körtefája”, mely 2013-ban elnyerte az ÉV HŐS FÁJA címet. A hős fa „gyermeke” – Solymár első írásos említésének jubileumi évében – a Heimatverein udvarán kerül elültetésre.

„Történetünk főszereplője egy csodálatos életerővel rendelkező, hatalmas körtefa. Nyugodt szívvel nevezhetjük ősfának” – írja Pásztor Petra okleveles növényvédő mérnök, majd így folytatja: „A Solymár főterén álló fa oltásának idejét tulajdonosa az 1700-as évek elejére helyezi. Jobb években 3-3,5 mázsa is megtermett a körtefán. Az injektálás (endoterápia) hatására a termésmennyisége is kiegyenlítődött. Idős éveiben lelkiismeretes tulajdonosai injektálásos növényvédelemmel és tápanyaggal segítik életét, védik a kártevőktől és kórokozóktól. Ennél azonban jóval több védelemre lenne szüksége. Számos korhadt ága és részben üreges törzse is kezelést igényelne és érdemelne. E szép kort megért ősfa karbantartását tulajdonosai erőn felül megpróbálják évről évre, a további teendők is anyagi akadályokba, nem pedig az akarat hiányába ütköznek.”

14481752_619335461561770_4761037018730857667_o

A fa tulajdonosa – Jablonkay Sándor – szerint a körtefa, az 1710-ben solymárra érkező svábok által hozott oltóvessző oltványa, így most 306 éves. Ezt a genetikai örökséget kívánja most tovább vinni, ezért megkérte Kovács Gyulát – a Kárpát-medencei őshonos gyümölcsfák megmentésére létrejött Tündérkertek mozgalom alapítóját és vezetőjét – hogy oltsa le a Hős Fa oltóvesszőjét.
„A nagy, zöldellő fa, az 5. elem – az élet tisztelete érzését – kelti bennem. Több generáció pihent árnyékában és a megfelelő törődés elnyerése esetén ebben még jó pár évtizedet látnék” – mondja Jablonkay Sándor.

Egy biztos, ennél nagyobb közösségkovácsoló erő keresve sem található. Mentesi József, a Heimatverein Falukör elnöke ezt felismerve úgy döntött, helyet biztosít a kis fának a Heimatverein kertjében. Így a 750. jubileumi évben, Solymár főterén, a „Boldogasszony” téren folytatódik a fa élete, mely – Jablonkay Sándor szavaival élve – „reméljük meghosszabbítja időutazásunkat és tanúja lesz további sok-sok jubileumnak Solymáron, jelezve a szorgalmas emberek jövőt építő és múltat tisztelő szándékát.”