„Solymár egy sváb falu…” – Enczmann László következő előadása

2008

A naptári napokhoz kötődő szokások és hiedelmek a címe Enczmann László – holnap (kedd) este fél 6-kor kezdődő – előadásának, melyre a Bauernhaus-Svábházban várják az érdeklődőket.

Enczmann László 2015-ben készítette el a naptári év bizonyos napjaihoz kötődő solymári szokások és hiedelmek gyűjteményét. Ahogy írja: „A szokások, hiedelmek  az elhagyott német nyelvterületekről kerültek zömmel át, melyet az ősi germán, pogány hit hatott át, illetve a pogány és keresztény elemek keveréke, melyek gyökere a pogány időkre nyúlik vissza.”

Az év eseményei között a szüreti mulatság a soron következő. Hogy milyen volt a múltban, azt most Enczmann László írásából megismerhetik, és hogy milyen lesz a jelenben, az szombaton délután 3 órakor kiderül, amikor kezdetét veszi a Templom téren az idei felvonulás.

„A szüret végét mulatsággal zárták. A vendéglősök körében már jó előre eldöntötték, hogy melyikük rendezheti meg a szüreti mulatságot. Fiatalokat kértek fel a részvételre, amit örömmel fogadtak el, megtiszteltetésnek tartották. Kiválasztották a „bírót, bírónét, kisbírót, koszorúőrzőket, a báli rendfenntartókat, a cigánykaravánt”. A szüreti felvonulás magyar hagyományokon alapult, a fiatalság nem a hagyományos, solymári népviseletbe öltözött. A lányok fehér keményített szoknyába, fehér, buggyos ujjú hímzett blúzba, piros, aranyhímzéses selyem mellénybe és apró zöld selyem köténykébe öltözöttek. A fejdísz színes, művirágokból – konkoly, mák, búza, margaréta, kalász – készült, hátul piros, fehér, zöld derék alá nyúló szalaggal kötötték össze, vagy aranyozott, selyem pártában vettek részt a menetben és a bálon. A fiúk bő szárú, fehér, csikós nadrágot, bő ujjú fehér inget, fekete vagy sötétkék hímzett mellényt viseltek. Kalapjukat árvalányhaj és vállig érő a nemzeti színekben pompázó szalag ékesítette.

A szüreti felvonulást a zenekar vezette be. Ezután következtek a magyaros népviseletbe öltözött párok. Őket követte egy négyes fogat húzta szekér, rajta a szüreti koszorú, mely inkább egy kb. 1,5 m magas koronát mintáz. A koszorú szőlővel, almával és körtével, valamint szőlőindával és szalagokkal gazdagon díszítették. Ugyan így ékesítették fel a szekeret is. A szekéren magyaros népviseletbe öltözött lányok vigyázták a szőlőt.

A sorban a féderes kocsi következett, amin a felvonulás legfontosabb személyei ültek. A bakon két legény vezette a kocsit. A hátsó ülésen egy fiatal pár solymári ünnepi népviseletben foglalt helyett. Ez volt a „bíró pár”, akiket a legjobban megéljeneztek. Mögöttük állt a kocsin a kis bíró, ünnepi ruhában. A bíró elengedhetetlen kelléke a pipa, ugyan-úgy, mint a kisbírónak a felgurigázott meghívó szövege. A bíróné pedig szép és mosolygós volt.

Majd kocsi kocsit követett rajta vidám lányok és legények. A lovakat különös gonddal díszítették, nyakukba bőrszíjra fűzve apró csengőket szereltek, a szerszámot csillogóan kifényesítették. Az utolsó szekeret a falu leggöthösebb lova húzta. Rajta rongyos pokrócok között tarka, szakadt, rongyos ruhákban „cigánykaraván” utazott. A „purdék” a szekér körül rohangáltak kezükben egy lekváros köcsög és egy fakanál. Ők okozták a bámészkodók között a legnagyobb riadalmat, azzal, hogy futkosás közben a lekváros fakanállal kenték be a nézelődőket, a be nem kentek legnagyobb örömére. A tömeg első állomása a Község háza volt, ahol a falu bírája egy éjszakára átadta a „bíró”-nak a község kulcsát. A „kisbíró” pedig hangos dobolás közt adta tudtul mindenkinek, hogy a falu apraját, nagyját elvárják a szüreti bálba. A végállomás a bált rendező kocsmánál volt.

A kocsma tánctermét különlegesen szépen díszítették fel. A bíró és a bíróné asztala a terem főhelyére került, előttük nem ülhetett senki sem. A mennyezetre rácsot szereltek, amit szőlővel, almával, szőlő indával, szalagokkal díszítették, a legények nagy örömére. Hisz nem volt igazi legény, aki ne próbált volna meg az éjszaka során lopni belőlük a kedvese számára egy fürtöt. Azonban a szőlőőrök nem lettek volna szőlőőrök, ha nem kapták volna el a „tolvajokat”, és a bíró nem lett volna bíró, ha nem büntette volna meg őket. Ez mind hozzá tartozott a szüreti mulatsághoz. A hangulat, a jókedv fokozatosan emelkedett a tánc, az éneklés, a móka hatására. Az utolsó vendégekkel a reggeli órákban söpörték ki a kocsmát. És még akkor sem hagyták abba egyesek, hanem egy szál tangóharmonika szó mellett, néha táncolva, de végig énekelve kísérték haza a még velük lévő lányokat. A gavallér, az gavallér.”