Idén is átveszik a „falu kulcsát” – Szüreti mulatság október elsején

2626
Milbich Edit 2015-ös fotóján: Cservenyi Ferenc, Dr. Szente Kálmán – polgármester, Bacs Fanni – bíróné, Pénzes Gábor – bíró, Zsolnai Balázs – kisbíró

„Az Úr 2016. esztendejének, október havának, első napján délután három órakor szüreti felvonulás tartatik, melyre az egész falu lakossága meghívattatik” – kezdi majd a kidobolást a kisbíró, hogy hírül adja a Reményi Margit Táncegyüttes hagyományos őszi programját.

Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, a Templom téren veszi kezdetét a mulatság. Itt adja át a „falu kulcsát” Dr. Szente Kálmán a fiataloknak, hogy ezen az estébe nyúló délutánon a tánc és a jókedv legyen az első. Ezt felügyeli majd a bíró és a bíróné, akiknek szerepét ebben az évben Zsolnai Balázs és Kamuti Laura ölti magára.

A kulcsátadás után az általános iskola táncosai mutatják be tudásukat és a Schaumarer Musikanten zenél majd. A felvonulás útvonala is a megszokott lesz (Templom tér – Kálvária utca – Hősök utca – Marcibányi utca – Templom tér). A művelődési ház udvarán pedig az Adlersteiner zenekar húzza majd a talpalávalót, a felvonulást követően. Ételről, italról a Venezia Pizzéria (Solymár), illetve a Hamvas Pincészet (Solymár) és a Garai Pincészet (Szekszárd) gondoskodik majd.

Milbich Edit – a szervező Reményi Margit Táncegyüttes vezetője – elmondta, hogy „Rengeteg szervezési feladat hárul ilyenkor a felnőtt csoport tagjaira. Gondoskodni kell az útlezárásról, a biztonságról, a fellépőkről, a programokról és mindemellett még néhány szerepet is alakítaniuk kell, így nagy köszönettel illeti őket, hogy munkájuk mellett ilyen lelkesen vállalják a feladatok. Az idei évben pedig külön öröm számomra, hogy szinte az egész általános iskola (2–7. osztályig) beöltözve vesz majd részt a felvonuláson.”

A rendezvény ingyenes, mindenkit nagy-nagy szeretettel várnak a táncosok!