„Olyan arcképeket akartam készíteni, melyek örök időkre szólnak”

475

A 750 éves jubileum alkalmából öt, a község díszpolgárait ábrázoló portréval is gazdagodott Solymár, melyek néhány hete a polgármesteri hivatal tanácstermében tekinthetők meg. Alkotójukkal, Barcsik Géza grafikusművésszel beszélgettünk.

Öt kimagasló életút, öt kivételes ember. A közös bennünk, hogy mindannyian nagyon sokat tettek Solymárért. A róluk készült portrék készítőjének nem volt könnyű dolga, hiszen csak Jablonkay Istvánt, a neves helytörténészt és Szokolay Sándort ismerte (ismeri) személyesen. „Alaposan utána kellett járnom az életművüknek, és sok fényképre volt szükségem – meséli. – Olyan arcképeket akartam készíteni, melyek örök időkre szólnak, és egyesítik mindazt, ami a legjellemzőbb (volt) ezekre az emberekre. Egy élő modellt könnyebb megfesteni, hiszen őt körül tudom járni, beszélgethetek vele, a személyes kontaktus nagyon sokat segít a személyiség megismerésében, itt azonban nehezebb volt a feladat. A legbüszkébb talán a Heinz Nägelét, Wüstenrot polgármesterét ábrázoló képre vagyok, mert itt egy ma is aktív közembert kellett ábrázolnom, akit a távolság miatt ugyancsak fényképek alapján festettem meg és sajnos személyesen nem találkoztunk. Ezen a portrén azért is kellett különösen nagy gonddal dolgoznom, hiszen nem mindegy, hogy ha szembesül majd az arcképével, mi lesz a véleménye. A munka márciustól augusztusig tartott. A képekhez számos vázlatot készítettem, és festés közben egy tükörből ellenőriztem, hogyan haladok, ugyanis a hibák így azonnal megjelennek – árulja el.
A művész számára nem ez volt az első ilyen megbízás. „A kilencvenes években rengeteg portrét festettem. Többek között az egyik nemzetközi olajtársaság magyarországi hazai igazgatójának a felesége is rendelt tőlem portrét, aki az elkészült festményt meglátva azt mondta, angol ismerősei körében nagy sikerem lenne. A dicséret persze jólesett, és számos portrét készítettem diplomaták és családtagjaik részére, az akkori angol nagykövettel, Sir John Birch-csel és családjával baráti viszonyba is kerültem, de más munkák miatt kevés időm maradt erre a területre. Most azonban nagy örömmel készítettem ezeket a képeket, hiszen modelljeimet megismerve én is rengeteget tanultam róluk. Nagyon szeretnék még egy szintén solymári kötődésű sorozatot készíteni olaj, vászon technikával a mai is köztünk élő és tevékenykedő, arcukon sok évtized történelmét tükröző sváb nénikről. A fotóanyag már az évek folyamán elkészült, csak időt kell tudnom szakítani a munkára.”

Kiket ábrázolnak a portrék?

Gróf Apponyi Albert politikus, miniszter (1846-1933) 1921, Gróf Karátsonyi Jenő császári és királyi kamarás (1861-1933) 1933, Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző (1931-2013) 2011, Dr. Jablonkay István gimnáziumi tanár, múzeumalapító (1913-2000) 2013, Heinz Nägele, Wüstenrot polgármestere (1952-) 2014.

MEGOSZTÁS