Kevesebb az ittas vezető!

1039
Személyi sérüléses balesetekben meghaltak száma (2006–2016)

A tavalyi és a két évvel ezelőtti adatokhoz képest idén, az első nyolc hónapban továbbra is javuló tendencia figyelhető meg a közúti közlekedési balesetben elhunytak számát tekintve.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 174 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 5 halálos kimenetelű volt, 55 súlyos és 114 könnyű sérüléssel végződött. Vajon ezek a baleseti mutatók az elmúlt évek adatainak tükrében hogyan értelmezhetők? Erről beszélt Óberling József ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

– Nyolc hónap elég hosszú idő ahhoz, hogy az egész éves közlekedésbiztonsági helyzet alakulására lehessen következtetni – mondta az ezredes. – Ez alapján kijelenthetem, jó úton járunk, van remény arra, hogy ez év végén kedvezőbbek legyenek a halálos közúti közlekedési balesetek mutatói, mint az elmúlt években. A balesetek okai közt még mindig kiemelkedő, 9,5 százalékos arányban van jelen az ittasság. Ez csaknem annyi, mint az előző év azonos időszakában, viszont 2013-hoz képest javult, akkor 10,5 százalék volt. E téren nem értünk el átütő sikereket, az ittassággal még mindig egy olyan kockázati tényezőt hordozunk magunkkal, ami potenciálisan a halálos balesetek forrása lehet. A rendőrség ezért továbbra sem tekinthet el attól, hogy minden közúti ellenőrzéskor teszteli a járművezetők józanságát.

Még mindig a személyautót vezetők okozzák a legtöbb balesetet, az összesnek a 64 százalékát. A közúti közlekedés legsérülékenyebb, legvédtelenebb résztvevői közül a kerékpárosok okozzák a szerencsétlenségek 12, míg a gyalogosok az 5 százalékát. Az okokat nézve közel 3200 baleset a gyorshajtás, 2800 a szabálytalan irányváltoztatás, 2600 az elsőbbség meg nem adása miatt következett be. A fő baleseti okok tekintetében évtizedek óta nincsenek jelentős változások, még mindig a sebességtúllépés az első – zárta gondolatait Óberling József.

Forrás: police.hu