Szép búcsúnk volt

3380

A hagyományokhoz és a 750 éves jubileumhoz is méltóan zajlott Solymár legnagyobb közösségi és egyházi ünnepe, a búcsú.

A háromnapos rendezvénysorozat során a legszembetűnőbb a kulturális gazdagság és sokszínűség volt. Az évezredek során újra és újra benépesülő község megmutatta, hogy képes megújulni és egybeolvasztani azt a rengeteg értéket, melyet lakói magukkal hoztak, és századokon át őriztek, őriznek.
Idén a 750 éves jubileum adott újabb tartalmat az eseménynek. „Dr. Szente Kálmán polgármester a millenniumhoz hasonlítva ezt a mai időszakot a SolymárOnline-nak kijelentette: „A hajdani ezredéves ünnepből nem az egykori programokat, sokkal inkább az akkor megvalósult fejlesztéseket, épületeket tartjuk számon. Azt gondolom, hogy Solymáron ilyen lehet majd a most épülő tűzoltószertár, melynek bokrétaünnepségét szombaton tartottuk.”
A német nemzetiségi önkormányzat vezetője, Marlokné Cservenyi Magdolna kiemelte: „Ez volt az első alkalom, hogy ilyen népes vendégsereg érkezett testvértelepülésünkről, Wüstenrotból. A táncegyüttes és a zenekar mellett egyházi küldöttség, valamint tűzoltócsapat is érkezett. Az ő ajándékuk az a tűzoltóautó, melyet szombaton a Templom téren mindenki meg is nézhetett. A világi dolgok mellett külön öröm számomra a szombaton tartott püspöki mise.”

Barcsik Géza fotói a szombati püspöki miséről:

_dsc0156-1 _dsc0146 _dsc0152-1 _dsc0186-2 _dsc0190 _dsc0198 _dsc0212