Megérkezett Motz és Samu!

2218

Elkészült – és holnaptól megvásárolható a Búcsú információs pultjánál – a Solymár helytörténeti értékeit és nevezetességeit, a település fontosabb eseményeit, kulturális szokásait összefoglaló gyűjtőalbum.
A beragasztható matricákat várhatóan jövő év március végéig lehet összegyűjteni.

„A nevem Motz, a tollas barátom a karomnál pedig Samu. Ugye ismerősek vagyunk? Igen-igen, jól gondolod! A címerből jöttünk le. Már vagy 750 éve ugyanabban a pózban állunk ott a dombon a szőlővel. El tudjátok képzelni, milyen hosszú idő az? Tudnék mesélni! Samu például mindent elfelejtett ennyi idő alatt. Elfelejtett honnan jött, mikor jött, és hová tart” – kezdődik a holnaptól megvásárolható matricás gyűjtőalbum, melyet Milbich Tamás írt, rajzolt és szerkesztett. A játékot kedvelő gyerekeknek pedig nincs más dolga, mint összegyűjteni és beragasztani 66 matricát, segítve ezzel Samut abban, hogy visszanyerje emlékezetét.

„Amikor azon gondolkodtam, hogyan lehetne érdekessé és korszerűbbé tenni a gyermekek számára is a helytörténetet, érdekeltté tenni őket a helyismeret elsajátításában, akkor ezt a manapság igen divatos módját találtam a legalkalmasabbnak erre a célra. Nem újkeletű a módszer, abban viszont újítás, hogy ezt a helytörténet népszerűsítésére és lokális ismeretterjesztésre tudtommal még nem használták” – mondta Milbich Tamás a varkapu.info hírportálnak.

A játékos hangulatú kiadványt – melyet megalkotója úgy készített el, hogy az a gyerekeknek és szüleiknek érdekes és informatív tartalmat adjon – szombaton és vasárnap az Búcsú információjánál, hétfőtől pedig a könyvtárban kehet megvásárolni, ára 300 Ft.

A matricákat várhatóan március végéig lehet majd különböző helyeken begyűjteni. A hétvégén például az Időutazás a középkorba! című holografikus installáció és makett kiállítás figyelmes látogatói juthatnak hozzá elsőként.

Amikor sikerült összegyűjteni és beragasztani mind a hatvanhat matricát, érdemes az albumot bemutatni a könyvtárban, hiszen a szorgalmas gyűjtők között – tavasszal –értékes nyereményeket sorsolnak majd ki.

A matricás füzet szerkesztését a Szépsolymár – Kulturális és Értékvédelmi Alapítvány ajánlotta fel, a kivitelezés költségeit a Solymár–750 emlékév eseményeit szervező bizottság javaslatára az önkormányzat állta.