Új sorozat! – Anyák Titkos Társasága

1250

Solymáron különösen sok kismama él, így fontos lehet számukra – és persze mindenki más számára is – ha egy anyatárs ezentúl rendszeresen megosztja örömét bánatát, élete kedves, vicces vagy éppen nehéz pillanatait a többiekkel…

Mikor anya lettem, észrevettem, hogy addig ismeretlen anyukák sokkal barátságosabbak, bizalmaskodóbbak lettek velem. Egy lettem közülük. Kedvesen köszöntek a játszótér mellett, együtt érzően néztek, mikor a pocakomat simogattam, és aggódva kérdezték, jól vagyok-e, mikor fáradtan a bevásárlókocsira támaszkodtam a százegyedik „Nem ezt sem vesszük meg Babám, mert nincs szükségünk rá!” tételmondat elhangzása után.

Jó érzéssel töltött el, hogy sorstársak vesznek körül.

Hamar rájöttem, hogy az Anyák hihetetlen összefogásra képesek, ha egy Anyatárs megszorul. Előkerülnek padlásról holmik, pincékből bútorok, telefonokból hasznos elérhetőségek, vagy csak egy bátorító, támogató beszélgetés, amitől visszaáll az ember lelki egyensúlya. Például, kétségbe esve meséltem az egyik anyukának, hogyan gurult le az ágyról a kisfiam, pedig körbe bástyáztam párnákkal, pokróccal, és éppen csak a konyhába szaladtam ki, hogy lekapcsoljam a sütőt. A háromgyermekes anyuka egy mondattal fojtotta le az önostorozásom: „Nos, a gyerekek előbb-utóbb leesnek valahonnan, ez elkerülhetetlen.”
Arra is emlékszem, amikor egy anyatárs arra kért, ha tudok, adjak anyatejet a kisbabájának, én pedig hónapokig fejtem, mert örültem, hogy a felesleg cumisüvegbe kerül, és nem a lefolyóba, mialatt a többi anyuka összedobott nekünk anyatejgyűjtő-zacskókat és szoptatós teákat, nehogy valamiből kifogyjunk.
A babaholmik csereberéje pedig szórakoztató elfoglaltságommá vált. Minden évszakváltáskor és méretugráskor élvezettel rendezgettem a kicsi ruhatárát a barátaimmá lett anyukákkal.
Úgyhogy, háromszoros Hip-hip-hurrá! a solymári és környékbéli anyatársaknak, és utólag is köszönöm a belépési visszaigazolást!

Genezis

Mikor megismerkedem egy anyatárssal, hamar terítékre kerül a „hol-hogyan-mikor-kivel szültél” témakör. Olyan ez, mint egy katalógus. Felcímkézi egymást a két anyuka, a jelentés pozitív értelmében. Eleinte túl bizalmaskodónak véltem ezeket a kérdéseket megválaszolni, aztán rájöttem, nagyon is fontos dolgokról informálódunk oda-vissza.
Elég gyorsan reális képet kaptam a környező kórházakról, a „bababarát” rendszerről, orvosok mentalitásáról, szülésznők szerepéről, és a szülések (alternatív) menetéről. Saját élményem hamar egy képzeletbeli ranglétra fokára került, felettem az „irigyellek, hogy ilyen jó volt”, alattam a „szerencsére, nekem könnyebben ment” kategóriákkal.

Az első gyerekemnél még nem is fektettem erre nagy hangsúlyt, ám a másodiknál már tudatosan indultam neki a hely, mód és személy megválasztásának. A második trimeszterben én nyúztam az anyatársakat „hol-hogyan-mikor-kivel” kérdésekkel, mert a szakirodalom túl személytelen volt, az interneten posztolt bejegyzések pedig túl ingatagok.
A megkérdezett anyukák készséggel válaszoltak, ajánlottak és intettek óva dolgoktól, személyektől, így egy hónap után nekem is összeállt a kívánságlistám, és végül a kivitelezés is jó arányban teljesült, mert ott, úgy és olyan módon született meg a gyermekem, ahogy nagyjából elterveztem.

Felcímkéztem tehát én is magam. Ha megkérdeznek, készséggel válaszolok, hiszen kívánságlisták folyamatosan íródnak ugyebár.