Miért több most a baleset?

1424

Az utóbbi napok balesetei leginkább a meleg, a figyelmetlenség, illetve az emberi nemtörődömség számlájára írhatók – mondják a helyi illetékesek.

Az elmúlt napokban két súlyosabb baleset is történt Solymáron. Vajon mit tehetünk azért, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő? Földesi János a solymári önkéntes tűzoltók parancsnoka egyértelműen a hőséget és az emberi figyelmetlenséget tartja a balesetek fő okának. Hozzátéve, hogy bár szerencsére idén eddig kevesebb történt, mint tavaly, a nagy meleg még ezután jön.
Ugron Zoltán a polgármesteri hivatal műszaki irodavezetője a csütörtöki eset kapcsán hangsúlyozza: sokszor az is nehezíti az autósok dolgát, hogy sokan nem a megfelelő helyen, sokszor tilosban parkolva akadályozzák a kilátást a kereszteződésekben.

Mire érdemes ügyelni?

A nagy melegnek számos negatív hatása lehet mindenkire, így az autóvezetőkre is. Ingadozhat a vérnyomás, tompulnak a reflexek, nő a reakció idő. Ha nem kap elegendő folyadék-utánpótlást a szervezet, könnyen kiszáradhat. Ilyenkor ingerlékenyebbek lehetünk, ráadásul  a közlekedés többi résztvevője is gyakrabban hibázik. Mindezt súlyosbíthatja a nagy meleggel járó alvászavar, a fáradtság, és a teljesítőképesség csökkenése is. A hőség okozta rosszullét  tünetei közismertek: fejfájás, tompultság, hányinger. A folyadékhiány miatt a látás is homályosabbá válhat, megnyúlhat a reakcióidő. Ezért is kell eleget kell pihenni és sokat inni. A folyadékpótlásra a víz a legalkalmasabb. Az elfogyasztandó mennyiséget nem kortyokban, hanem literekben kell mérni, mert a verejtékkel nagyon sok víz párolog el a szervezetünkből.
Vezetés közben álljunk meg többször, frissítsük fel magunkat, így éberebbek maradunk! Mindig legyen az autóban folyadék, mellyel pótolni tudjuk az izzadással elvesztett vizet! Az átlagos napi 1,5-2 literes vízigényhez képest a szervezet ilyenkor akár a dupláját, extrém esetekben még többet is igényelhet. Ilyen nagy vízveszteségnél már az ásványi sók pótlására is figyelni kell. Ezért ha lehet, fogyasszunk ásványvizet!
Az öltözetünkön is sok minden múlik: világos lenge ruhában sokkal jobb lesz a hőérzetünk. A napszemüveg használata ilyenkor elengedhetetlen, hiszen nem csak védi szemünket a napsugaraktól, de segítségével elkerülhetjük a hunyorgást, így jobban látunk. De oda kell figyelnünk arra, hogy milyen fajta szemüveget használunk! Ugyanis az olcsó UV szűrő nélküli lencsék károsabbak szemünkre, mintha semmit nem viselnénk. Ezen nem érdemes spórolni!