Kinek ne mozgatná meg a képzeletét a solymári vár, és a mindaz, ami hozzá és a környékéhez kötődik? A festői romok adtak idén helyszínt az első vártábornak, a tapasztalatokról Jávor Csaba, a tábor vezetője beszélt.
Csaba solymári, de feleségével együtt Pilisborosjenőn tanít. Régóta a történelmi bemutatók, valamint a vár szerelmese. A vártábor ötlete is jó ideje megszületett már, de valóra váltásához jól jött Grátzerné Bogdán Andrea (óvónő, történelmi játszóházak szervezője) kezdeményezése, a 750 éves jubileum, illetve az önkormányzat nagylelkű segítsége, továbbá az, hogy kiépült a látogatók fogadásához elengedhetetlen infrastruktúra – mondja, majd hozzáteszi, hogy a helytörténeti gyűjtemény vezetője, Jablonkay Mária segítsége nélkül sem valósulhatott meg a projekt.
„A napi program reggelente mindig a gyűjteményben kezdődött, ahol Mária a nap témájáról tartott előadást. A várban a gyerekek forgószínpad-szerűen ismerkedhettek meg a különböző kézműves tevékenységekkel – cserépedényt, rézgyűrűt és karkötőt készítettek, vagy saját címert terveztek – majd következtek a különféle harcászati bemutatók. (Az Őskultúra Alapítvány – Emese Várispánság várnépe, valamint a S.A.G.A Középkori Harcművészetek Iskolája jóvoltából.) Természetesen a gyerekek is kipróbálták az íjat, vívni tanultak, lovagolhattak, vagy épp ókori sportjátékokat játszottak, hála az egész hetes ragyogó időnek. A nap azután újfent a helytörténeti gyűjteményben zárult, ahol megbeszélték az élményeket” – meséli. Jávor Csaba a legfőbb tanulságként azt említi meg, hogy jövőre nem aprózzák szét a tematikát, inkább egy korszakra koncentrálnak majd. Így a gyerekek is jobban belemélyedhetnek az adott kor világába, és a szervezés, valamint a költségek is racionalizálhatók.
A gyerekek egyébként már a jelentkezéshez is stílusos jelentkezési lapot kaptak, ami sejteni engedte a tábor korhű hangulatát. Többek között kiderült, hogy: „10 darab Mátyás királyunkkal díszített bankó a részvételi díj, koponyánként”, és hogy Grátzerné Bogdán Andrea óvónő, lesz „a leendő udvarhölgyek tótumfaktuma”, Jávor Csaba pedig a „várúr”. Csabának egyébként nagy gyakorlata van a táboroztatásban, feleségével, Ilyés Boglárkával együtt, akivel néptánckört is vezetnek.
Az ötnapos, izgalmas időutazás a bronzkort, a római kort, honfoglaláskort, lovagkort és Mátyás korát ölelte fel, Solymár régészeti leletekkel dokumentálható múltját a vár virágkoráig. A résztvevők minden inspirációt megkaptak, hogy a múltban érezzék magukat, a felnőttek minden alkalommal más, korabeli öltözékben jelentek meg. A táborvezetők munkáját Marika és a Helytörténeti Társaság lelkes tagjai, Dalos Erzsébet, Sarlós Ágnes, Farkas Mariann, Czöndör István és Mészáros Ferenc segítették, helytállva a tűző napon és a hosszú gyalogúton, no meg a fiatalok, Grátzer Tomi, Jávor Peti és Andris, Taller Bonca, és Bényi Vince, és nem utolsó sorban Popovics János várgondnok. Drevena Csaba sátort állított a várudvaron, Feldhoffer József csapata szállította a padokat.
A szülők is belekóstolhattak a tábor hangulatába, nem beszélve a hiteles gyümölcsös és zöldséges köleskása-lakomáról az utolsó napon rendezett búcsúbálon, amelyet Csaba édesanyja készített. A lányok-fiúk végül pecsétes nemesi oklevelet kaptak, a legényeket lovaggá ütötte a várúr Természetesen a korhű zene sem maradhatott el.
A Jávor család és dudás barátjuk, Cseke Attila, szolgáltatták a talpalávalót, Albus Corvus nevű, kifejezetten középkori dallamokat játszó együttesükkel, amire Bogi vezetésével járhattuk a moldvai táncokat fáklyavilágnál, sötétedésig.
Jármy Éva
Egy szülő szubjektív beszámolója
„Öröm volt látni, ahogy az első nap kissé tartózkodóan viselkedő fiam nem akarja abbahagyni a kardozást a búcsúestén. Ő egyébként a játékait szereti a múltba helyezni, miután gondosan utánanézett az adott kornak. Hát, itt elég sok kézzelfogható tapasztalatot szerzett! És nagyon büszke volt a szövött és réz karkötőire is, amiket (kis segítséggel) ő készített!
Megható volt a záróünnepség, a gyerekek is megilletődötten vették kezükbe az okleveleiket és estek át a lovaggáütéssel járó atyai arcullegyintésen. Öntudatosan újságolták, hogy nem is volt olyan kicsi! Még sokat lehetne írni arról,hogy a Jávor házaspár (és család) diktálta a lendületét a tábornak, hogy az egész család szívvel-lélekel vett részt a ‘játékban’, hiszen a gyerekeik belenőnek ebbe az életformába, teszik a dolgukat, ha kell a lovak körül, ha kell zenélnek. Ez az életforma pedig egy példamutatással való nevelői szolgálat,(hiszen Jávorék pedagógusok), melynek minden pillanata hiteles, és a sok munka ellenére vidám és vonzó.”
