3 éven belül minden iskola kinyomtathatja a jövőt

1191

A 3DTech az Iskolákban projekt június elsején újabb 10 magyarországi iskolát szerelt fel egy-egy 3D nyomtatóval, köztük a solymári Fészek Waldorf Iskolát is.

A 3DTech az Iskolákban program célja, hogy 3 éven belül Magyarország minden iskolájában legyen 3D nyomtató, amely használata hatékonyan segíti a diákok fejlődését és az oktatás mindennapjainak részét képezi. Első lépéseként egy pályázattal mérték fel a hazai iskolák érdeklődését a 3D technológia iránt. A kiírt pályázatra 413 iskola jelentkezett, amelyek közül tizenegy nyert MakerBot 3D nyomtatót. Ez az eredmény felülmúlta a várakozásokat, a sikeren felbuzdulva döntöttek úgy, hogy szeretnék kiterjeszteni a mozgalmat.

Mire jó a 3D nyomtatás az iskolákban?
A képzési program alapítói bemutatták, hogy az első kör nyertes pályázói április eleje óta mennyi nyomtatott szemléltető eszközzel szerelték fel saját intézményüket. Többen ismeretterjesztésbe kezdtek a környezetükben; szakmai napokon mutatták be az eszközt, más iskolákba is elvitték és egy kollégium virtuális múzeuma is elkezdett átlépni a megfogható valóságba. A műszaki szakiskolákban pedig a diákok által tervezett alkatrészek öntöttek végre 3 dimenziós formát.

DSC_0028 DSC_0029 DSC_0030 DSC_0056 DSC_0060

A kezdeményezésben a 3D nyomtatás legfontosabb magyar szereplői vesznek részt:
FreeDee Printing Solutions – a FreeDee 3D Akadémia, az egyetlen hazai, 3D nyomtatással foglalkozó képzési program alapítója
Leopoly – a világszerte használt 3D modellező szoftver magyar készítője
CraftUnique – a CraftBot 3D nyomtató és CraftWare szeletelő szoftver magyar fejlesztője és gyártója

„A 3DTech iskolai program maga képzi az oktatógárdát, nem tesz többlet terhet az oktatási rendszerre. Célunk hogy Magyarország 3 éven belül a világ vezető 3D technológiai iskolai programját valósíthassa meg” – mondta Simó György, a FreeDee Printing Solutions ügyvezetője.